Karnyújtásnyira volt a bravúr a Falcónak

ugytudjuk.hu 2019-10-30 22:29:00.000000
Vért kellett izzadnia a Zaragozának a Falco ellen, még az utolsó másodpercekben is a győzelemért támadhatott a magyar bajnok.

Első hazai mérkőzését játszotta a Bajnokok Ligájában a Zaragoza, a másik hat spanyol csapat egyaránt győzelemmel debütált a sorozatban, írja a BBall1.hu. Magyar csapat viszont eddig még soha nem nyert idegenben a BL-ben (a Szolnok hétszer, a Falco egyszer maradt alul).

Az erőviszonyokról annyit, hogy a hazaiak a hétvégén legyőzték Hanga Ádám csapatát, a Barcelonát, így megőrizték második helyüket – a Real Madrid mögött – az ACB Ligában.

Ennek ellenére nem ijedt meg, sőt elég bátran kezdett a Falco. Két perc után 2-6 állt az eredményjelzőn, majd nem sokkal később már 4-12. Az első negyed derekán beállt a régi-új igazolás, Ronald Curry, miközben egy 8-2-es rohammal feljött kettőre a hazai gárda. Tíz perc után 14-16 volt az állás, nem kis meglepetésre.

Hlinason egy 2+1-es akcióval fordított, de Hooker egy távoli hármassal azonnal válaszolt. Továbbra is jól tartotta magát a Falco, egészen a tizenhetedik percig, amikor már kezdtek éledezni, és meglépni a spanyolok, akik egyértelműen domináltak a palánkok alatt. 29-23-nál időt kért Okorn. 33-28-as állással fordultak a csapatok.

Az izlandi center, Hlinason tovább növelte a különbséget, de aztán Hooker is gyorsan betalált. A szombathelyiek irányítója nagyot játszott, ha kellett pontot dobott, lepattanót vagy labdát szerzett, gólpasszt adott, esetleg faultolt. Kiválóan védekezett a Falco, és többször is fontos támadó lepattanót szerzett. A huszonhetedik percben 43-42-re fel is jött a Szombathely, a harmadik etapot Washington egy büntetője zárta (53-48). Semmi sem dőlt el.

Lake faulttal együtt szerzett kosarat, majd Benke három büntetőjével fordított a Falco. Váraditól érkezett egy tripla, 0-9-es szériánál tartott a magyar együttes, amikor 53-57-nél időt kért a Zaragoza. Másodpercek alatt kiegyenlítettek a hazaiak. Két perccel a vége előtt még néggyel vezetett a Falco, 1:12 volt vissza, amikor 66-65-nél, Okorn időt kért. Perl extra kosara elcsendesítette a hazai közönséget, 50 másodperc maradt hátra. Radovic könnyedén talált be a palánk alatt, 39 másodperccel a vége előtt (68-67). Perl bolondot csinált mindenkiből, újabb elképesztő kosarat szerzett (68-69) 23 másodperce volt a Zaragozának, amit akár végig is támadhatott egy hazai timeoutot követően. Alocen próbálta megoldani egyedül, de nem ment neki, Radovic viszont visszatette a kimaradt dobását (70-69). Négy másodperc alatt „szétfaultolták” a spanyolok a Falco akcióit, nem maradt már elég idő a csodához, de így is le a kalappal a magyar bajnok előtt.

Casademont Zaragoza - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 70-69 (14-16, 19-12, 20-20, 17-21)
Bajnokok Ligája, D-csoport, 3. forduló
Zaragoza, Pabellon Principe Felipe
V.: Aunkrogers (lett), Yalman (török), Maciulis (litván)

Zaragoza: D. J. Seeley 6, Alocen 9, Brussino 2, Justiz 8, Radovic 14. Csere: Hlinason 12, Garcia 2, Etxeguren Gonzalez 3/3, Krejci -.

Falco: Váradi 5/3, Perl 15, Benke 11/6, Filipovity 7/3, Reddic 12. Csere: Hooker 7/3, Lake 3, Washington 3, Curry 6, Bíró -.

További részletek hamarosan.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67