Csalás? Nem tarthatnak koncertet a Savaria mozi aulájában, erről azonban sem a jegyértékesítő, sem a fellépő zenekarok nem tudnak

Bazsi Farkas 2019-10-30 08:55:00.000000
Úgy árulják a jegyeket, hogy közben az anyaintézmény igazgatója kijelentette, hogy nem fogja bérbe adni az aulát a vállalkozónak.

Úgy látszik továbbra sincsenek tiszta viszonyok az Agora Savaria Filmszínház a.k.a. Savaria Mozi és annak büféjének bérlője és az általa szervezett koncertek körül. 


Korábban írtunk róla, hogy a büfét bérlő Café 5 Kft. koncerteket hirdetett meg az őszi/téli időszakra. Ezek szerint a Hiperkarma, Krúbi és a Kaukázus lépne fel a  mozi aulájában. Legalábbis a büfé Facebook-oldalának eseményei között ez olvasható, sőt. A jegyeket árulni kezdte a tixa.hu jegyértékesítő oldal is, illetve a zenekaroknál is lehet elővételben jegyet venni. A probléma azonban az, hogy a cégnek jelenleg nincsen bérleti szerződése az Agorával, és nem is lesz.

Cikkünk nyomán a Vas Népe kezdett szerecsen mosdatást, és sok egyéb mellett arról is írt, hogy az írásunk után már másnap levelet kapott a Café 5 Kft. amiben az Agora igazgatója Parais István azt írta, hogy 

„a kávézó bérlését érintő pályázati időszakban, bezárólag az új bérleti szerződés megszületéséig nem kötnek szerződést a mozi aulájára vonatkozólag terembéres programokra.”

Ezt a lap megkeresésre Parais újból megerősítette. Vagyis az aulát a december 16-ig a kávézót bérlő Café 5 Kft. nem bérelheti ki. 

A jegyeket azonban továbbra is árulják.

Megkerestük a Krúbi és a Hiperkarma szombathelyi koncertjeire jegyet áruló tixa.hu-t. A cég ügyvezetője e-mailünkre azt válaszolta, hogy a TIXA mindkét esetben a produkciókat képviselő menedzsmentekkel szerződött a koncert jegyértékesítésére. Amennyiben valamilyen körülmény megakadályozza a koncert megvalósítását, úgy az érintett szerződő féltől kapott írásos tájékoztatásnak megfelelően járunk el. Ha például elmarad egy rendezvény, az ügyfélszolgálatunk haladéktalanul értesíti a jegyvásárlókat és visszatéríti a jegyek árát.

Az ügyvezető továbbá abban bízik, hogy a létesítmény bérbeadói és üzemeltetői, valamint az érintett rendezvények szervezői rövid időn belül megoldást találnak erre a helyzetre és politikai játszmák helyett mindenki a kultúrára fókuszálhat tovább.


Csakhogy megegyezés nem lesz. Ezt az intézményvezető korábban már kifejtette.

Kerestük a zenekarokat is, hogy őket értesítette-e egyáltalán a szervező cég, hogy a koncerteket nem tudják megtartani. Egyelőre a Hiperkarmától kaptunk választ, akik

tőlünk hallottak róla először, hogy nem tudnak Szombathelyen a Cinema Caféban koncertezni. 


 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67