Középkori falfestményeket tártak fel a kárpátaljai Visken

ugytudjuk.hu 2019-10-30 18:28:00.000000
A reformáció óta nem látta őket emberi szem.

A 15. század elején készült, Krisztus életének fontos jeleneteit ábrázoló falfestményeket tártak fel magyar restaurátorok a közelmúltban a kárpátaljai Visk református templomában. A feltárás eredményeit szerdán ismertették a Teleki László Alapítvány budapesti központjában.

A Huszttól húsz kilométerre fekvő nagyközségben, Visken feltárt falképek rendkívüli művészettörténeti értékkel bírnak: bár falképtöredékeket több kárpátaljai és erdélyi templomban is feltártak az utóbbi években, ezek az 1400-as évek elejére kelteztethető képek nagy felületen - a templom több mint kétharmadában - fennmaradtak.

"Kivételes, határon túli, de összmagyar értékkincs megőrzéséről van szó. A művészettörténeti szenzációt jelentő viski feltárás mellett meg kell említeni a szintén Kárpátalján, a técsői templomban feltárt freskótöredékeket, valamint a Nagybégányban megtalált Szent Ilona-freskót" - mondta az eseményen Földváry Gábor, a Miniszterelnökség örökségvédelmi ügyekkel kapcsolatos feladatok koordinálásáért felelős miniszteri biztosa.

A szerdai sajtóeseményen a falképekről Marosi Ernő Széchenyi-díjas művészettörténész, a feltárást irányító Lángi József restaurátor és Jékely Zsombor művészettörténész beszélt.

Mint elhangzott, a viski templom északi falán egy középkori krisztológiai ciklus indul, amelynek jelenetei a déli falon a diadalív pillérénél fejeződnek be. Jól azonosíthatók a Betlehemi gyermekgyilkosság, a Menekülés Egyiptomba, majd a Passió összes jelenete, amelyek a Krisztus a pokol tornácán jelenettel zárulnak. A ciklust kiegészíti még két jelenet Mária halálával és Szűz Mária Krisztus általi mennyei koronázásával. A templom három építéskori keleti ablaka mellett megfestett női szentek közül Alexandriai Szent Katalin, Antiochiai Szent Margit és Szent Borbála azonosítható, de feltártak egy tonzúrás szerzetes alakját is.

"Nem a teljes falképciklust sikerült feltárni, mégis nagyon nagy felületen, két teljes falon megőrizte a templom szentélye a kifestést, ami ezen a vidéken ritka. A 15. század, Luxemburgi Zsigmond király uralkodása második felének nagyon fontos emléke ez, ami a Magyar Királyság virágzó időszaka volt" - mondta Jékely Zsombor művészettörténész az MTI-nek.

Hozzáfűzte, hogy összetett, gazdag ikonográfiai program keretében festették fel Krisztus életéből a legfontosabb jeleneteket. Megjegyezte, hogy a falképet a reformációval összefüggésben vakolták be, illetve a felületét több kár érte, köztük egy 18. századi tűzvész és későbbi átalakítások miatt a színe is megváltozott. "Az ép felületeken a mai napig jól érződik az egykori magas festői kvalitás. Olyan festőműhely alkotásáról van szó, amellyel a környéken még nem találkoztunk" - emelte ki a művészettörténész.

Visk erődített református temploma 1270-ben épült. A 14-15. században gótikus stílusban felújították, 1524-ben lett a reformátusoké. 1657. február 17-én II. Rákóczi György itt tartotta az országgyűlést megelőző istentiszteletet; a városházán lezajlott országgyűlésen döntöttek a lengyel hadjárat megindításáról. A tatárok által felgyújtott istenházát 1790-ben helyreállították, az épületet legutóbb 1970-ben újították fel.

Mint elhangzott, a mostani feltárás a Teleki László Alapítvány szervezésében, a Rómer Flóris-terv pénzügyi támogatásával valósult meg. A miniszteri biztos kiemelte, hogy az Alapítvány komoly eredményeket mutatott fel az elmúlt években a határon túli épített egyházi örökség feltárásában, gondozásában, megőrzésében. A Teleki László Alapítvány a kormány által négy éve elindított Rómer Flóris-terv keretében immár 500 millió forint éves támogatást kap.
 

(MTI)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67