Barcelona-verő csapathoz látogat a Falco a Bajnokok Ligájában

Bálint Vágvölgyi 2019-10-29 18:55:00.000000
Ron Curry Zaragozában játszik újra a magyar bajnoknál.

Spanyolországban, az ACB Liga második helyezettjének otthonában, Zaragozában folytatja szereplését a Bajnokok Ligája csoportkörében a Falco. Mindkét együttes egy győzelemmel és egy vereséggel áll jelenleg.

Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője a BB1.hu, kosaras szakportálnak nyilatkozott a mérkőzés előtt: A Zaragoza megverte a Barcelonát a hétvégén, és ott maradt a tabella elején az ACB Ligában. Azt hiszem, ezzel el is mondtam mindent róluk, talán nem is kell tovább ecsetelnem, hogy mennyire kiváló csapatról van szó. Európa legerősebb ligájában szerepelnek hétről hétre, nagy kihívás lesz nekünk egy spanyol csapat ellen játszani. Nyilván a Zaragozának is van egy-két meghatározó kulcsembere, de ők inkább egy totális csapat-kosárlabdát játszanak. Hihetetlenül magasak mind, a kettestől az ötös posztig, a két irányítójukat leszámítva, a többiek több mint 2 méter magasak. A legnagyobb fegyverük a lepattanók, sokszor előfordult a Barca ellen is, illetve a Besiktas és a Bonn ellen is, hogy kétszer egy támadáson belül visszaszedték a támadó lepattanót. Erre nagyon kell készülnünk, sokat is beszéltünk róla. Teljesen egyértelmű, hogy ők a favoritok, de a mérkőzés állása egészen a kezdésig 0-0 lesz, mi pedig nem csak nézelődni megyünk Zaragozába, megvan a tervünk, harcolni akarunk. Mindenki egészséges, felkészültünk becsülettel, nem tudom, mennyi sanszunk lesz, de ha csak egy kicsi is, szeretnénk azt megragadni. Meglátjuk, jó teszt lesz ez számunkra, hogy egy ilyen magasan jegyzett csapat ellen játszhatunk. Ron Curry már velünk edzett, el is utazott a csapattal, és holnap játszik is.

Casademont Zaragoza - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

Bajnokok Ligája, D-csoport, 3. forduló
Zaragoza, Pabellon Principe Felipe, szerda, 20:30

Zaragoza: Alocen - Seeley - Barreiro - Radovic - Benzing.

Falco: Hooker - Váradi - Benke - Filipovity - Reddic.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67