Az Egis Körmend játékosának öt centiméter hosszan felrepedt a fejbőre és agyrázkódást kapott a Pécs ellen

Bálint Vágvölgyi 2019-10-28 17:46:00.000000
Erjon Kastrati még nem edzhet a társakkal.

Szombaton Pécsett elszenvedte első bajnoki vereségét az Egis Körmend, két nap múlva viszont már FIBA Europe Cup mérkőzésen, a Legia Varsó ellen kell helyt állnia Matthias Zollner csapatának.

A vezetőedzőt a klub hivatalos honlapja arról kérdezte, hogy két nap után miként látja a legutóbbi bajnoki mérkőzést, amelyen a Zadarba igazoló Keller Ákos már nem lépett pályára.

– Soha sincs egy oldal a kosárlabdában, mindig van egy ellenfél is a pályán. Szombaton mi rosszul dobtunk, az ellenfél pedig nagyon jól. Ez az egyik oka a vereségnek.

A másik pedig a véleményem szerint az, hogy eléggé hirtelen jött Keller Ákos távozása. Kissé meglepte a csapatot, és ez látszott a mérkőzésen. Nélküle egy kicsit változtak a szerepkörök, amire nem tudtunk készülni, nem tudtunk már gyakorolni ebben a felállásban, így nehezebb volt kezelni ezt a helyzetet.

Ráadásul Erjon Kastrati korán kiesett a játékból. Öt centiméter hosszan felrepedt a fejbőre, agyrázkódást kapott, amikor eltalálták a fejét. Egyik játékvezető sem látta, hogy szabálytalanság történt volna. Pedig komoly vérzéssel is járt. A sebe összevarrása után megpróbálta, de nem tudott már segíteni, nem tudott játszani. Két fontos játékos is kiesett tehát a csapatból, így pedig nem könnyű megnyerni egy ilyen rangadót. Nem volt tehát szerencsénk, és igaz, a mérkőzés bizonyos részeiben nem játszottunk jól, de az pozitív számomra, hogy a végén harcoltunk, nem adtuk fel. Felzárkóztunk, 11 vagy 13 pontot hoztunk be zsinórban, pedig voltunk több mint 25 pontos hátrányban is. Ez jó jel a számomra. Nem vagyok elégedett azzal, ahogyan játszottunk, pláne, hogy elvesztettük a mérkőzést, de dolgozunk a következő hetekben azon, hogy kijavítsuk a hibáinkat.

Zollner Erjon Kastrati állapotáról is beszélt.

– Agyrázkódása van, ennek megfelelően kell eljárnunk. Tegnap újra megvizsgálták, egyelőre nem mozoghat, nem dolgozhat együtt a többiekkel. Ma, hétfőn ismét megvizsgálják, aztán meglátjuk, mikor lesz olyan állapotban, hogy számíthatunk rá.

Ezután Keller Ákos távozására és a kialakult helyzetre is kitért a német tréner.

– Valamit lépni fogunk, igen. Reagálunk erre a helyzetre. Még nincs erről semmi konkrétum, de több megoldás is lehetséges. Még nem tudom, pontosan melyik lesz a végső, de meg fogjuk hozni erről a döntést, ami a legjobb lesz a csapat számára.

Egyébként az, hogy Keller Ákos elment, ez egy lehetőséget jelent a többiek számára. Nagyon tehetséges játékosaink vannak, akik esetleg most még több játéklehetőséget kaphatnak, mint eddig. A csapatsportoknál ez nem úgy működik, hogy fogsz egy játékost, aki mint egy megváltó, megoldja minden gondodat és ettől minden rendben lesz. Nem! Ez csapat sport, ami mindig a játékosok közösségére épül, a csapatról szól. Van elég játékosunk így is, ezért megoldási lehetőségként az is előttünk áll, hogy nem lépünk semmit, a meglévőkre alapozzuk a folytatást. A lényeg, hogy a játékosaink lépjenek előre és éljenek ezzel a lehetőséggel.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67