Eszméletlenre verte, majd vérben úszva otthagyta osztálytársát egy nógrádi fiú

ugytudjuk.hu 2019-10-25 11:58:00.000000
Az áldozat koponyatörést szenvedett.

A Nógrád Megyei Főügyészség egy 19 éves Nógrád megyei fiatal férfi letartóztatására tett indítványt, aki olyan súlyosan bántalmazta ismerősét, hogy az eszméletét vesztve a járdára esett és életveszélyes sérülést szenvedett - tájékoztatott az Ügyészség.

A megalapozott gyanú szerint a fiatalember 2019. október 3-án 23 óra körül Salgótarjánban, egy buszmegállóban előzetes szóváltást követően ököllel arcon ütötte volt osztálytársát, aki elesett, beütötte a fejét a betonjárdába, és eszméletét vesztette.

A sértett vérzéssel és koponyaűri levegőgyülemmel járó koponyatörést szenvedett, a bántalmazója a vérző sérülés ellenére a járdán fekve magára hagyta az eszméletlen társát.

Minthogy a 2000-ben született fiatal büntetett előéletű, és ellene jelenleg is más súlyos bűncselekmények (rablás, csoportosan elkövetett kifosztás, közokirattal visszaélés) miatt folyik eljárás, amelyben sokáig bűnügyi felügyelet alatt is állt, a Nógrád Megyei Főügyészség az életveszélyt okozó testi sértés miatt – fiatal kora ellenére – a gyanúsított letartóztatására tett indítványt.

A Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítványnak helyt adott és – a jelenlétének biztosítása és a bűnismétlés megakadályozása érdekében – a gyanúsított letartóztatását egy hónapra elrendelte.
 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67