Kitört az erőszak a vasárnapi Hong Kong-i tüntetésen

ugytudjuk.hu 2019-10-20 12:04:00.000000
A rendőrségi tiltás ellenére ezrek vonultak az utcára.

Ezrek vonultak utcára Hongkongban vasárnap a rendőrségi tiltás ellenére, az esemény pedig már délután erőszakossá vált, miután a tiltakozók Molotov-koktélokat dobáltak, a rendőrök pedig könnygázt vetettek be ellenük - derül ki a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap internetes oldalán megjelent közvetítésből.

A hónapok óta tartó tüntetéshullám legnagyobb megmozdulásait szervező Civil Human Rights Front annak ellenére kitartott a vasárnapi felvonulás megtartása mellett, hogy a rendőrség nem adott engedélyt a demonstrációra, a szervezet egyik vezetőjére pedig szerdán ismeretlenek kalapácsokkal támadtak.

A civil engedetlenségi akcióként hirdetett esemény alig néhány órája vette kezdetét, amikor fekete ruhába öltözött tüntetők Molotov-koktélokkal dobálták meg a városban közlekedő helyi érdekű vasút egyes állomásait, többet pedig megrongáltak és összefirkáltak. A vasút üzemeltetője rövid időn belül lezárta az érintett állomásokat, a rendőrség pedig könnygázzal igyekezett feloszlatni a tömeget, vízágyúkból pedig kék festéket zúdítottak rájuk, hogy később azonosíthatóak legyenek.

A demonstrálók egy része Peking-pártinak vélt üzleteket és a Bank of China helyi fiókjait is megrongálta, a menet útvonalán található egyik térfigyelő kamerát pedig elektromos láncfűrésszel vágták le a tartópóznáról, majd felgyújtották.

Az október 5-én hatályba lépett, a demonstrációkon az arcmaszkok használatát tiltó törvény ellenére a vasárnapi megmozdulásokon többen jelentek meg különféle arcmaszkokban. A tüntetők arra kérték egymást, hogy mindenki tűrje be a pólóját, mert így láthatóvá válna, ha fegyvert rejtegetnének a ruhájuk alatt. Többen attól tartanak ugyanis, hogy felfegyverzett, álruhás rendőrök lehetnek a soraik között.

Carrie Lam hongkongi kormányzó vasárnap ígéretet tett arra, hogy amennyiben a tüntetéseken alkalmazott rendőri akciókat értékelő hivatalos vizsgálat nem bizonyul hatékonynak az indulatok csillapításában, más úton igyekeznek kezelni a problémát. A kormányzó ezzel a tiltakozók egyik követelésére utalt, amiben a rendőrségi akciók független kivizsgálását kérik. Lam ugyanakkor nem részletezte, hogy pontosan milyen egyéb megoldások merülnek fel akkor, ha az év végéig lezáruló vizsgálatról készült jelentés nem nyugtatja meg kellően a lakosságot.

Hongkongban immár ötödik hónapja tart az a tüntetéshullám, amelyet egy azóta már visszavont törvénytervezet váltott ki, mára azonban a várost irányító, Peking-párti kormányzattal, illetve az egyre növekvő pekingi befolyással szembeni általános tiltakozássá alakult. A demonstrációkon a rendőrség rendszeresen összecsapott a gyakran fémrudakkal, Molotov-koktélokkal és téglákkal felfegyverzett tüntetőkkel, akiknek megfékezésére könnygázt, gumilövedékeket és vízágyúkat vetettek be. (MTI)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67