A Fidesz által korábban támogatott független polgármester és annak egykori bizalmasa feszül egymásnak Csepregen

BZ 2019-10-01 13:56:00.000000
Mi folyik itt Csepregen?

Körmendi és kőszegi helyzetismertetésünk után most azt mutatjuk meg, Csepregen mi a helyzet az önkormányzati választás előtt.

Nincs két egyforma csatatér a megyében, ez már végképp igaz. A vasi kisvárosban két független jelölt küzd meg egymással a polgármesteri címért: az egyikük Vlasich Krisztián, aki öt éve még fideszes polgármesterként foglalta el posztját, majd miután feloszlott a képviselőtestület, az időközi választáson már mint független indult és nyert újra, noha a Fidesz a háttérből támogatta.

Nos, Vlasich Krisztán újra elindul, annak ellenére, hogy hírneve azóta többszörösen is megtépázott lett. Ő az a polgármester, aki úgy adott át Luca-napján egy újraaszfaltozott utat, hogy az iskolás gyerekek a hideg úton térdeltek, és ő az, akit amikor a csődbe jutott csepregi focicsapat ügyében szerettünk volna kérdezni, egyszerűen kinyomta a telefont. Sőt, ő volt az, aki a város hivatalos Facebook-oldalát használta fel kampánycélokra.

Korábban lehetett hallani arról, hogy viselkedésével a saját környezetében is megosztja az embereket, azonban az mégis meglepő fordulat volt, hogy épp Vlasich csapatából lesz valaki, aki nyíltan szembemegy vele.

"Nem túlzás kijelentem, ha Csepreg önkormányzati intézményrendszerének és hivatalának személyi állományát nézem egy ciklus alatt több tucat, talán több, mint 100 alkalmazottja jutott arra a sorsra, mint én is. Voltak, akik pár nap után, akadtak persze szívósak és bírták hetekig, hónapokig, majd néha jött pár igazán kemény mag, és elvolt egy-két évig vagy talán, mint én, ennél is hosszabb ideig. Számos jó kapcsolatot, kiváló szakembert őrölt fel lelkileg az a vezetési módszer, amely hatalmába kerítette a városvezetőt."

- írta Horváth Zoltán még júliusban, amikor bejelentette, elindul a polgármesteri címért.

Ő egyébként az Horváth Zoltán, aki éppen Vlasich Krisztián embereként került Csepregre, a városgazdálkodás vezetőjeként dolgozott, majd a 2016-os időközi választás után a képviselőtestület tagja lett.

Annak ellenére, hogy Horváth sosem tagadta jobboldaliságát (korábban a kőszegi fideszes polgármester referenseként dolgozott), jó viszonyt ápol a csepregi közélet ellenzéki szereplőivel is. Annyira, hogy információink szerint Vlasich korábbi bírálói is mellé álltak és ami tény, rajta kívül nem is indul senki Vlasich Krisztián ellen.

Mint megtudtuk, Horváth nem a Fidesz, hanem sokkal inkább Vlasich személye ellen venné fel a kesztyűt. Úgy gondolja, a vele egy politikai oldalon állók közül is nagyon sokan csalódtak a jelenlegi polgármesterben. A polgármesteri pozícióért tehát páratlan izgalmak várhatóak.

Nem úgy, mint a képviselőtestületi helyekért. A meglévő hat helyre mindösssze nyolc jelentkező van, így a testületben komoly változás nem várható.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67