Hatvan ponttal veszítette el második meccsét a Körmend

ugytudjuk.hu 2019-10-16 19:46:00.000000
Egészen más sebességi fokozatban játszott a cseh Opava.

Bátran kezdett Csehországban a Körmend, amely ezúttal szűkebb kerettel utazott el az Alpok Adria Kupa-mérkőzésre, hiszen Oroszi, Németh és Durázi is otthon maradt a felnőtt csapattal. Igaz az ellenfélnél sem szerepelt egyetlen légiós sem, csak hazai játékos, írja a BBall1.hu.

15-13-ig egál volt (9-10-ig pedig még vezettek is a Rába-partiak), köszönhetően elsősorban Takácsnak és Érseknek köszönhetően. Három perccel a negyed vége előtt időt kértek a csehek, akik rendezték is soraikat, és egy 10-0-ás szériával megléptek. A magyarok kapkodtak, főleg a befejezéseknél, tíz perc után 25-14 volt az állás.

Egy perc alatt aztán újabb 5-0 következett, Takács hármasa törte meg a hosszú vendég kosárcsendet. Továbbra is sok volt a hiba a Körmendnél, nem sokkal később, 35-17-nél Patai Benjamin időt is kért. Hiába, a különbség átlépte a húszat is. Más sebességi fokozaton játszottak a csehek és rengeteg könnyű kosarat szereztek. Teljesen leblokkoltak a körmendi fiatalok, eladott labdák és lépéshibák sorozatát követték el. Harminchárom volt a legnagyobb különbség, a szünetben 61-29 állt a táblán.

A fordulás után alig telt el négy perc, máris negyven pont tátongott a csapatok között (72-32). Egy pillanatra sem lassítottak a sárga mezesek, végig komolyan vették a találkozót, a harmadik negyed után 85-41-re vezettek.

Könnyed, öröm-kosárlabdát láthattak a hazai nézők, az ötvenet is hamar átlépte a differencia, sőt a végére kereken hatvanon állt meg az olló.

BK Opava - Egis Körmend 116-56 (25-14, 36-15, 24-12, 31-15)
Alpok Adria Kupa, csoportkör, 2. forduló
Opava, Hala Opava

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67