A kormánylap szerint nem lesz sztrájk jövő szombaton, pedig nem is arról volt szó

György Unyatyinszki 2019-01-08 06:46:00.000000
Hát nem is lehet sztrájkolni rendesen, mert a sztrájktörvény nem engedi.

Különleges cikk jelent meg kedden a Magyar Időkben, amiben megkerestek több szakszervezetet is azzal, hogy mekkora az esélye annak, hogy valóban "sztrájkot" tartanak január 19-én a rabszolgatörvénynek nevezett túlóratörvény miatt. A kormánylap által közölt nyilatkozatok szerint erre nincs esély, amit úgy fogalmaztak meg, hogy "érdeklődés hiányában" maradhat el.

Mint ismert, január 5-én 10-15 ezer ember demonstrált a fővárosban is, ahol a szakszervezetek bejelentették, hogy amennyiben Orbán Viktor kormánya nem állít fel öt napon belül tárgyalódelegációt a sztrájktárgyalásokra, illetve ott nem születik a szakszervezetek számára elfogadható megállapodás (lényegében a túlóratörvény visszavonása, de mást is követelnek), akkor jövő szombaton országos figyelmeztető sztrájkot tartanak.

Azért fontos kiemelni, hogy ez figyelmeztető sztrájk, mert a kormány korábban úgy alakította át a sztrájktörvényt, ami nagyon lelassítja a sztrájkok megszervezését. A szakszervezetek csak hosszas egyeztetési folyamat után jelenthetnek be törvényes, teljes értékű sztrájkot. Az egyetlen lehetőség, hogy a törvény szerint egy alkalommal figyelmeztető sztrájkot lehet tartani az egyeztetési időszak alatt, ez viszont igen korlátozott, mindössze 2 óráig tarthat, valamint ekkor is meg kell egyezni a munkáltatókkal, hogy a tiltakozók "az elégséges szolgáltatást" biztosítják a munkahelyükön - ez is a munkáltatóknak kedvez, így nem fáj annyira a sztrájk.

Nem véletlen, hogy a szakszervezetek a sztrájktörvény módosítását is követelik.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a lapnak pont a fentebbi körülmények miatt csak azt mondta, hogy január 19-én szervezett országos megmozdulások csak demonstrációk, félpályás útlezárások, egyéb figyelmeztető akciók lehetnek, ugyanis ilyen rövid idő alatt a munkavállalók körében is nehéz felmérni a sztrájkra való hajlandóságot. Ezen kívül ott van még, hogy meg kellene állapodni az elégséges szolgáltatásokról is, no meg tárgyalni is kell a kormánnyal és a munkáltatókkal. Kordás szerint egyelőre a sztrájk előkészítése tart.

Földiák István, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnökének nyilatkozatából a kormánylap azt közölte, hogy tagjaik körében csak a kormánnyal való esetleges eredménytelen tárgyalások esetén kezdődne a felmérés a sztrájkhajlandóságra, a (teljes értékű) sztrájk megszervezése legalább egy hónapot venne igénybe. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a tárgyalást tartanák a célravezető megoldásnak, és ők is abban érdekeltek, hogy a munkabeszüntetést elkerüljék. Mint írtuk, lényegében erre a jelenlegi sztrájktörvény kötelezi a szakszervezeteket, csak így lehet törvényesen sztrájkolni.

A lap idézi a Munkástanácsok elnökét, Palkovics Imrét, aki szerint politikai tiltakozás zajlik, a "független" szakszervezetek, munkavállalók ebben viszont nem akarnak részt venni. Palkovics szerint különben is a "gazdasági helyzet" sem indokolja a sztrájkot. Legalábbis a Magyar Idők ezt idézte.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67