Hóesésben, egy új játékossal kezdte meg a felkészülést a Haladás

Bálint Vágvölgyi 2019-01-03 18:03:00.000000
A Budapest Honvédtól távozó Holdampf Gergő már alá is írt.

Ahogy a legtöbb NB1-es együttes, úgy a Szombathelyi Haladás  is csütörtökön kezdte el a felkészülést az egy hónap múlva rajtoló tavaszi szezonra. Horváth Ferenc vezetőedző és stábja délután három órakor a Király Sportlétesítményben tartotta az első tréninget.

"Egy hónap múlva folytatódik a bajnokság, így a megszokottnál kevesebb idő jut a felkészülésre" – nyilatkozta Horváth Ferenc a csapat honlapján. – "Ez persze nem jelenti azt, hogy ennyi idő alatt nem lehet felkészülni, de így nagyon pontosan kell klappolni mindennek. A felkészülés első fele inkább az erőnlétről szól, aztán jönnek a mérkőzések, majd a rajt előtti frissítés. 

Ami a játékoskeretet illeti, több helyen ráfér az erősítés a csapatra, ha rajtam múlik, négy-öt, minőségi játékost igazolunk, de távozók is lesznek. Elsősorban a csapat tengelyébe szeretnénk igazolni."

Tóth Miklós arról tájékoztatta a klubhonlapot, hogy Kovalovszki Máté, Pinte Patrik és Petró Balázs valószínűleg tavasszal kölcsönben, máshol fognak futballozni. Volt viszont egy új fiú is, a legutóbb a Budapest Honvédban futballozó Holdampf Gergő. A soproni születésű középpályás egyszeres U20-as válogatott, kétszer lépett pályára az NB I-ben. Emellett 112 NB II-es meccse van. Holdampf fél plusz egy évre írta alá a csapathoz.

A csakfoci.hu információi szerint a szombathelyi keret egyik legrégebbi játékosát Németh Máriót, a Haladás 23 éves középpályását szerződtetné az ugyancsak élvonalbeli Mezőkövesd – a lap úgy tudja, első körben kölcsönben.

A zöld-fehérek első edzőmeccsüket jövő szombaton, január 12-én 11 órakor a Gyirmót ellen játsszák Szombathelyen –  valószínűleg a stadionban.  Utána 16-án a szlovén első osztály listavezetője, az NK Maribor vendége lesz a Hali. Január 18-25. között a törökországi Larában edzőtáboroznak Halmosiék, ahol három meccs vár rájuk - ezek közül az egyik már biztos, 22-én a román első ligás FC Sepsi lesz az ellenfél. Az első bajnoki mérkőzés február 2-án lesz, a Kisvárda lesz a vendég a Rohonci úton.

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67