Nemény András: Nekünk a legfontosabb a város működőképessége

Bazsi Farkas 2019-01-29 14:49:00.000000
Az Éljen Szombathely frakciójának vezetője azt mondja, hogy tiszteletben tartják a választói akaratot, ami szerint Puskást akarják ez év őszéig polgármesternek a szombathelyiek.

Ahogy arról elsőként beszámoltunk, Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) szombathelyi polgármester nem hívta össze az Éljen Szombathely frakció által kezdeményezett rendkívüli közgyűlést. Nemény András a frakció vezetője tartott ma délután sajtótájékoztatót a témában. 

Nemény azt mondta, hogy Puskás formai hiányosságra hivatkozva nem hívta össze a testülete, holott ugyanazt a nyomtatványt adták be, mint amit eddig is szoktak. A politikus azt mondta, hogy a polgármester indoklásában az szerepelt, hogy a közgyűlés összehívása nem volt indokolva, Nemény azonban azt állította, hogy ezekben az esetekben a napirendi pontok maguk az indoklás. 

A baloldal a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítását, a bizottságok átstrukturálás, a városi lap újra indítását, a Haladás Sportkomplexum működését és a költségvetést tárgyalták volna, ezeket mint napirendi pont javaslatokat nyújtották volna be.

 A kormányhivatalnak most 90 napja van arra, hogy megvizsgálják szabályszerűen járt e el Puskás.


Nemény hangsúlyozta, hogy most, hogy a Fidesz többsége megszűnt Szombathelyen, a város működését akkor is biztosítani kell. Nem akarják átvenni a városvezetést, hiszen akkor szembe mennének a választói akarattal, ami 2019 őszéig adott bizalmat Puskásnak.

A képviselő elmondta, hogy a napokban Puskás minden frakcióvezetőt külön-külön hívott meg az irodájába, hogy beszéljenek a költségvetésről, azonban amikor rákérdezett, hogy van e már bármi kész anyag, akkor Puskás nem tudott konkrétumokról szolgálni.

Az Éljen Szombathely frakcióvezetője ott lesz azon a frakcióvezetői megbeszélésen, amit a jobbikos Balassa Péter kezdeményezett. Itt a költségvetés megalkotása lesz a fő feladat. Nemény azt mondta, a közös munkának van most itt az ideje, nem pedig annak, hogy felszalámizva próbáljanak dolgozni.

Végül azzal zárt, hogy a választók kezében lesz a döntés, hogy akarnak e továbbra is egy ilyen dadogós, egy helyben topogós városvezetést Szombathelynek, vagy sem. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67