Az ellenzék azt szeretné, hogy a Magyar Posta is mondjon nemet a rabszolgatörvényre

Bálint Vágvölgyi 2019-01-29 15:18:00.000000
Say no to rabszolgatörvény.

Az ellenzéki pártok arra kérik a Magyar Posta vezetőit, hogy a cégnél ne vezessék be a munka törvénykönyve túlórával kapcsolatos módosításait.

A cég budapesti székháza előtt tartott keddi sajtótájékoztatón az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó elmondta, a Magyar Posta vezetőjét is meg akarják kérdezni arról, bevezetik-e a "rabszolgatörvényt".

MSZP

Mondjon nemet a Magyar Posta is a rabszolgatörvényre! #mszp #hueu #StopOrbán


Közölte, a múlt héten ezt a kérdést több mint 150 állami cég vezetőinek tették fel írásban. Mindenhonnan ugyanazt az egymondatos választ kapták: a társaság nem kíván politikai kampánykérdésekkel foglalkozni - tette hozzá. A képviselő ezt úgy értékelte, hogy a megkérdezett állami cégek nem tettek eleget a törvényi kötelezettségeiknek, mert "nem adtak valódi választ".

A jobbikos Lukács László hangsúlyozta, hogy a Magyar Posta az ország egyik legnagyobb foglalkoztatója, de a cégnél nagyon nagy a fluktuáció. Ennek egyik oka, hogy már most is alacsonyak a bérek és rosszak a munkakörülmények, a "rabszolgatörvény" alkalmazása után pedig még többen mennének el - mondta. A keleti jellegű törvény helyett inkább nyugati megoldásra, a bérek felzárkóztatására és a munkakörülmények javítására lenne szükség - jelentette ki.

Gréczy Zsolt (DK) úgy fogalmazott: a "rabszolgatörvény" megbukott, mert a jogszabályt "tisztátalan (...) és gyanús" körülmények között fogadták el a parlamentben. A Magyar Postának inkább versenyképes béreket kellene adnia a dolgozóinak, nem pedig olyan helyzetet előállítania, hogy napi nyolc helyett tíz órát kelljen dolgozniuk - jegyezte meg.

Szél Bernadett (független) azt mondta, el akarják érni, hogy "ciki legyen (...) a rabszolgatörvényt alkalmazni".

Turcsán Szabolcs, az LMP elnökségi tagja úgy fogalmazott: bebizonyosodott, hogy a magyar dolgozókat meg kell védeni a Fidesztől. Az elmúlt hetek tüntetéshulláma megmutatta, hogy van ereje az együttes fellépésnek - fűzte hozzá.

Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) arról beszélt, hogy eddig egyetlen állami cég vagy nagy multinacionális vállalat sem mondta azt, hogy alkalmazni kívánja a "rabszolgatörvényt", ezért kérdéses, hogy ki miatt kellett azt megalkotni. A Magyar Postánál egy kezdő kézbesítő bruttó 149 ezer, míg egy szakképzett társa bruttó 195 ezer forintot kap - emelte ki. Magyarország nem teljesít jól, mert egy olyan ország nem teljesít jól, ahol azért kell túlórát vállalniuk az embereknek, hogy meg tudjanak élni - fejtette ki véleményét.

Bősz Anett (független) azt mondta, "a rabszolgatörvény bevallja" azt, hogy az elmúlt kilenc év kormányzása mind társadalmi, mind gazdasági értelemben kudarc volt.

Miután befejezték a sajtótájékoztatót, a Magyar Posta szóvivője az épület bejárata előtt átvette a képviselőktől a vezérigazgatónak címzett kérdést.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67