LMP: a kormány vizsgálja felül az otthoni gyermekápolás díjának feltételeit!

Bazsi Farkas 2019-01-28 19:09:00.000000
A párt azt követeli, hogy a kormányzat vizsgálja felül azt az új feltételrendszert, amely alapján felülvizsgálja, kiknek járhat a gyermeküket otthon ápolók díja.

Ungár Péter országgyűlési képviselő hétfőn sajtótájékoztatón kijelentette: az érintettek és több szakmai szervezet szerint sem alkalmas a jogosultság meghatározására az a pontozáson alapuló bírálati mód, amely alapján a kormányzat július és december között felülvizsgálja a jogosultak körét. 

A párt várja az érintett családok észrevételeit, hogy azokat beépíthesse jogszabály-módosítási kezdeményezésébe - tette hozzá. 

Kifogásolta, hogy a kabinet csupán a gyermeküket otthon ápolók díjazását emelte meg 53 ezer forintról nettó 90 ezerre, de akik például idős hozzátartozójukat ápolják, azok nem részesülnek az emelésben. 

A politikus elmondta azt is: nyilvános vitában tárgyalná meg a kérdést Fülöp Attilával, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárával. 

A képviselő kérdést kapott az ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztással kapcsolatban arról, hogy egyes baloldali politikusok már megkérdőjelezik, sor kerül-e második fordulóra, amelyen Puzsér Róbert, az LMP által is támogatott független jelölt is megméretné magát. Ungár Péter szerint ez azt jelenti, hogy próbálnak kihátrálni egy olyan megegyezésből, amit kézjegyükkel is elláttak. "Nincsenek ahhoz az új politikához hozzászokva, amit Puzsér Róbert is képvisel, ők a Magyar Szocialista Párton belüli előválasztáshoz szoktak" - fogalmazott.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67