Független jelöltként indulna a 2020-as amerikai elnökválasztáson a Starbucks volt elnöke

Buda Fehér 2019-01-28 05:53:00.000000
A demokraták szerint tőlük veszi majd el a szavazatokat.

Független jelöltként indulna a 2020-as amerikai elnökválasztáson Howard Schultz, a Starbucks kávéházlánc volt elnök-vezérigazgatója, írja az MTI. "Nagyon komolyan gondolkodom azon, hogy indulok az elnökségért" - jelentette ki Schultz a CBS televízió 60 perc című heti magazinműsorának vasárnap esti adásában.

Schultz arról beszélt, hogy "a kétpártrendszeren kívül, centrista függetlenként" indul majd az elnökségért folyatott versenyen. Mondatát nem feltételes módban, hanem jövő időben fogalmazta meg, ebből elemzők azt szűrték le, hogy Schultz már nemcsak fontolgatja, hanem el is döntötte az indulását.

A 65 éves Schultz a műsorban úgy jellemezte önmagát: "egész életében demokrata párti" volt, ám sem a demokratákkal, sem a republikánusokkal nem ért egyet, mert szerinte egyik párt sem a népet szolgálja. "Súlyos időket élünk" - fogalmazott, és azt állította, hogy nemcsak a jelenlegi elnök nem alkalmas a feladatára, hanem mindkét párt - az emberek szolgálata helyett - politikai bosszúkkal foglalkozik minden egyes nap. 

Arra az újságírói kérdésre, hogy indulásával vajon nem vesz-e el szavazatokat a demokrata párti elnökjelölttől, Schultz nem adott választ. "Én azt akarom, hogy a győztes az amerikai nép legyen. Amerika győzelmét akarom látni" - mondta, leszögezve, hogy számára nem fontos, hogy a leendő elnök republikánus, demokrata párti, libertárius vagy éppenséggel független lesz. 

Howard Schultz korábban a The New York Times amerikai napilapnak is interjút adott, amelyben szintén azt állította, hogy az amerikai pártrendszer tönkrement, a pártok nem a nép érdekeit tartják szem előtt. Idézte a Gallup közvélemény-kutató intézet egyik minapi felmérését, amely szerint a megkérdezettek 42 százaléka politikailag függetlennek tartja magát.

Esetleges indulását a Demokrata Párt berkeiben ellenérzéssel fogadták, feltételezve, hogy a demokrata párti elnökjelölttől vesz majd el szavazatokat és ezzel hozzájárulhat Donald Trump második elnökválasztási győzelméhez. Vasárnapi számában a The New York Times megszólaltatta a párt Washington állami elnöknőjét, Tina Podlodowskit, aki azt üzente Schultznak: egyet tehet, ne induljon.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67