Bejelentették, tényleg egymillió euróért kelt el egy szombathelyi focista

BZ 2019-01-28 16:19:00.000000
A szombathelyi születésű Schäfer András három és fél évre írt alá.

Ahogy korábban megírtuk, beigazolódott, az olasz élvonalban szereplő Genoa csapatánál folytatja pályafutását Schäfer András: az MTK Budapesttől távozó 19 éves futballista - az őt menedzselő Careers Management Group tájékoztatása szerint - három és fél éves szerződést írt alá.

A játékosnak 2020 nyaráig volt szerződése az MTK-val, olasz sajtóhírek szerint a Genoa egymillió eurót (318 millió forintot) fizetett a korosztályos válogatott középpályás játékjogáért.

Az olasz együttes szerdán adta el - sajtóhírek szerint 35 millió euróért - gólerős lengyel támadóját, a 23 éves Krzysztof Piateket az AC Milannak. A Genoa a 15. helyen áll a Serie A tabelláján, 20 mérkőzésen 20 pontot szerzett, a 21. forduló utolsó találkozóján hétfőn (ma) este az Empoli vendégeként lép pályára.

A szombathelyi születésű Schäfer 2014 nyarán került az MTK-hoz, az első csapatban 2017 tavaszán mutatkozott be. A 2017/18-as idényben a másodosztályban bajnok együttesben már alapembernek számított, az őszi idényben pedig az NB I hatodik helyén álló gárdának is stabil kezdőjátékosa volt, 14 bajnokin egyszer volt eredményes.

(MTI)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67