Szeméthalom közepén élt és többször is tüzet gyújtott egy eszement szombathelyi férfi a lakótelepi lakásában

Bálint Vágvölgyi 2019-01-23 08:27:00.000000
Kis híján tragédia is történt, most vádat emeltek ellene.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség közveszély okozásának bűntette miatt emelt vádat az ellen a felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló férfi ellen, aki több esetben gyújtott tüzet a lakásában 2017 őszétől kezdve Szombathelyen.

A vádirat szerint a vádlott egy második emeleti lakótelepi lakásban élt, ahol jelentős mennyiségű hulladékot halmozott fel az egyik szobában. Ebben a helyiségben több fából készült bútor és egy olajradiátor is volt. A vádlott először 2017 májusában gyújtotta meg több helyen a szemetet, majd oltotta el a tüzet még a tűzoltók kiérkezése előtt.


2017 novemberében a vádlott már három alkalommal gyújtotta meg a hulladékot. A lakók minden esetben észlelték a füstöt a vádlott lakása feletti  lakásban és a lépcsőházban, és értesítették a tűzoltókat. A vádlott két alkalommal eloltotta a tüzet még a tűzoltók kiérkezése előtt, a harmadik  esetben azonban már az ő beavatkozásukra is szükség volt a füstölgő szemétkupac oltására.

A Barátság utcai lakását felgyújtó férfi most a Kiskar utcában teszi tönkre egy társasház életét

A lakók rettegnek, de tanúskodni nem mernek, mert tartanak a megtorlástól. Szombathely belvárosában, a Kiskar utca 9-ben él egy férfi, aki lassan teljesen élhetetlenné teszi a társasház lakóközösségének életét. "Szinte nem telik el úgy nap, hogy N.I. valamilyen módon ne adná tudtára a többi lakónak, hogy itt van a házban" - mondta el egy névtelenséget kérő házbéli.


2018 januárjában a vádlott ismét meggyújtotta a szobában papírból, ruhaneműből és sörös dobozokból felhalmozódott szemétkupacot két nappal  azt követően, hogy jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.


A lakók ebben az esetben is észlelték a lakásból kiáramló füstöt és kormot, azonban hiába próbálták felvenni a vádlottal a kapcsolatot, ő nem engedett be senkit a lakásába, majd egy idő után távozott, otthagyva a lakást a lángoló hulladékkal. A szoba kiégett a tűzben, az erkélyre vezető nyílászárók megolvadtak és kiszakadtak a helyükből, a szomszédos szoba mennyezetének műanyag borítása pedig elfolyt.

A keletkezett füst és mérgező gázok bejutottak a tűzzel érintett lakás feletti – harmadik és negyedik emeleti – lakásokba a társasház szellőzőrendszerén keresztül, valamint a lépcsőházba, ezért közveszélyes helyzet alakult ki, mert a lakók élete, testi épsége mind a lakásukban, mind az onnan történő menekülés során közvetlen veszélybe került.

A tűzoltók három gépkocsival érkeztek a helyszínre és fékezték meg a tüzet, ami a szakszerű beavatkozásuk nélkül kitörhetett volna a vádlott  lakásából, tovább terjedhetett volna  a társasház felső szintjeire és lángba boríthatta volna az épület szigetelését is.

A tűz csaknem két millió forint kárt okozott a lakásokban és a társasházban.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség börtönbüntetés kiszabását, valamint a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának  elrendelését indítványozta a vádlottal szemben.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67