Egy sárvári férfi autót vásárolni segített ismerősének, majd elsikkasztotta a tőle kapott 1,2 millió forintot

Bálint Vágvölgyi 2019-01-21 09:24:00.000000
Most vádat emeltek ellene.

A Sárvári Járási Ügyészség sikkasztás bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki saját céljaira fordította az autóvásárlásra 2017 decemberében Sárváron átvett 1,2 millió forintot.

A vádirat szerint a vádlott és a sértett ismerték egymást, mert korábban egy lépcsőházban laktak. A sértett tudott arról, hogy a vádlott gépjárműveket  hoz be külföldről, ezért megemlítette neki, hogy szüksége lenne egy autóra, amikor véletlenül összefutottak a városban 2017 őszén.

A vádlott fel is ajánlotta a segítségét, majd a sértettel közösen kiválasztottak egy használt személygépkocsit az egyik külföldi internetes autóhirdetési oldalról.


A sértett átadott a vádlottnak 1,2 millió forintot a jármű megvásárlására 2017 decemberében. A vádlott azonban nem a gépkocsi megvásárlására fordította a meghatározott célra átadott pénzt, a sértettet sokáig különféle indokokkal hitegette, hogy miért csúszik a jármű leszállítása, majd végül már a sértett hívásaira sem reagált.

A sértett polgári jogi igényt jelentett be a büntetőeljárás során a kár megtérítése érdekében. A Sárvári Járási Ügyészség pénzbüntetés  kiszabására,  valamint a polgári jogi igény megítélésére tett indítványt.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67