A MÁV is nemet mondott a rabszolgatörvényre

Bálint Vágvölgyi 2019-01-21 16:08:00.000000
Ők az egyik legtöbb embert foglalkoztató állami cég.

Az ellenzéki pártok arra kérték a MÁV vezetését, hogy ne alkalmazza a munka törvénykönyve túlórával kapcsolatos módosításait.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfői, a budapesti MÁV-székház előtt tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy előző héten az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-t keresték fel, hogy hogy megtudják, alkalmazni fogják-e a "rabszolgatörvényt". AZ MVM-től azt a választ kapták, hogy nem tervezik alkalmazni a jogszabályt - tette hozzá. Azt mondta, hogy ellenzéki képviselőtársaival készítetek egy nyilatkozatot is, amit szeretnének aláíratni Homolya Róberttel, a MÁV vezérigazgatójával. Amennyiben elfogadja a nyilatkozatot, akkor a vezérigazgatónak mindent el kellene követnie, hogy ne alkalmazzák a jogszabályt - ismertette az irat tartalmát.

Bősz Anett (független) arról beszélt, hogy azért akartak újra egy állami vállalatnál tiltakozni, mert az állami cégeknek példát kell mutatniuk, hogy fontosak számukra a munkavállalóik. Szél Bernadett (független) úgy fogalmazott, hogy a Fidesz-KDNP "ócska kis proliknak" tartja a dolgozókat, ezért kell az ellenzéknek elérnie, hogy ne alkalmazzák a "rabszolgatörvényt". A magyar dolgozók több bért akarnak, nem pedig túlórázni - folytatta.

Gréczy Zsolt a DK frakciószóvivője úgy látta, hogy a "rabszolgatörvény" már kétszer is megbukott. Törvénytelenül fogadták el, a közvéleménykutatások szerint pedig az emberek 70-80 százaléka nemet mond rá - érvelt. Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője azt mondta, hogy a törvény kizsákmányolja a dolgozókat. Miközben a magyar árszínvonal európai, a magyar fizetés "piszkosul és botrányosan alacsony" - tette hozzá.

Csányi Tamás, aki a Jobbik leendő országgyűlési képviselőjeként mutatkozott be arról beszélt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és kormány átlépte a Rubikont. Az ellenzéki pártoknak ezért meg kell védeniük a munkavállalókat a saját kormányuktól - jelentette ki.

   

Ezt követően a politikusok bementek a MÁV-székházába, hogy átadják a vezérigazgatónak írt levelüket. A megbeszélés után Bangóné Borbély Ildikó a szocialisták sajtóosztályán keresztül azt tudatta az MTI-vel, hogy a MÁV humán vezérigazgató-helyettese, stratégiai igazgatóhelyettese, jogi igazgatója és szóvivője fogadta őket.  A beszélgetőpartnereik azt közölték velük, hogy a MÁV-nál pillanatnyilag nem tervezik bevezetni a "rabszolgatörvényt" - fogalmazott. A vállalat kollektív szerződése tartalmazza a 300 óra túlmunkát, ezt sem a munkáltatói, sem a munkavállalói oldalról nem kívánják megváltoztatni - ismertette az elhangzottakat a politikus.

A képviselők a jövő héten a Magyar Postát keresik fel.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67