A PVSK sem tudta bevenni Körmendet

ugytudjuk.hu 2019-01-18 19:59:00.000000

Ferencz egy büntetőjére 7-0-val feleltek Csiricsék, három és fél percet kellett várni az első hazai mezőnykosárra. Horti öt perc után cserét kért, így az új szerzemény, Wright hamar debütált. Bradford (2/2) és Price (2/2) is elkezdte szórni a triplákat, 21-16-nál időt kellett kérnie a PVSK-nak. Lehetőséget kapott a fiatal Takács is a hazaiaknál, 25-23-mal ért véget az első negyed, írja a BBall1.hu.

Szíve szerint a Pécs kezdte volna a második negyedet is, de még időben eszméltek a játékvezetők, hiszen a mérkőzés első akcióját is ők vezették. Ferencz triplája után Bradford faulttal együtt szerzett kosarat (31-23). Taylor büntetőivel közeledett a Vasút, de Horti is nagyot játszott, vissza is jöttek egyre a vendégek (33-32). A 18. percben, 38-38-nál újra egál lett, a hajrát viszont elszúrták, elkapkodták Hortiék, már tíz is volt közte. Pongó triplájával végül 48-41-es állással mentek szünetre a játékosok.

A fordulás után Csirics harcolt meg egy kosárért, majd Pongó középtávolijával elérte a tíz pontot (egyúttal ezzel be is fejezte mára a kosárszerzést). Közel két és fél percet kellett várni, mire a Körmend is hozzászólt, Delas révén. Még időben ébredt az MTE, és a baranyaiak minden felzárkózási kísérletét visszaverte. A 26. percben, 60-51-nél időt kért Csirke. Thames és Ferencz is nagy kedvvel játszott, a másik oldalon viszont elfáradtak Pongóék – sorra adta el a labdákat az irányító, megérezte, hogy Simon távollétében csere nélkül kellett játszani.

70-56-ról indult a záró felvonás. Csirics iparkodott, de nagy volt a Körmend előnye. Hiába kereste a fogást a hazaiakon a Pécs, a vasiak magabiztosak voltak, így állandósult a differencia. Két és fél perccel a vége előtt hatig még visszajöttek a vendégek, de Zollner egy időkéréssel rendezte a sorokat. Megérdemelten nyert a második, amely ezzel továbbra is veretlen odahaza.
Részletek hamarosan.

 

Egis Körmend - Pécsi VSK-Veolia 86-77 (25-23, 23-18, 22-15, 16-21)

Bajnokság, 16. forduló
Körmend, Városi Sportcsarnok
V.: Győrffy P. A., Söjtöry T., Hervay T. (Bodrogváry I.)

Körmend: Thames 20, Price 14/6, Ferencz 15/12, Hammonds 3, Delas 9. Csere: Bradford 16/6, Csorvási 7, Németh 2, Takács -.

PVSK: Pongó 10/6, Taylor 20/3, Csirics 20/6, Budimir -, Horti 13/3. Csere: Antóni 6/6, Wright 8, Demeter -.

(via BBall1.hu)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67