Kitiltották a parlamentből a sunyiban fotózó Echo TV-s riportert

György Unyatyinszki 2019-01-18 13:30:00.000000

Pénteken úgy határozott az Országgyűlés Hivatala, hogy kitiltja Bohár Dánielt, az Echo TV munkatársát. A kitiltás a teljes tavaszi ülésszakra vonatkozik, vagyis meglehetősen komoly a szankció, ha nem is érdemtelen.

Ahogy arról beszámoltunk, a riporter és társai múlt héten a Képviselői Irodaház menzáján épp az MSZP-s Ujhelyi István európai parlamenti képviselő mögé álltak be a sorba. Bohár és Ujhelyi akkor napszaknak megfelelően köszöntek, kezet ráztak. Bohár és társai ekkor kihasználták az alkalmat és lopva lefotózták Ujhelyit a sorban.

A fotó aztán kézről kézre járt a kormánysajtóban, hogy lám, "Ujhelyi lebukott", hogy ő is olcsó menzán eszik. Ujhelyi panaszt tett, ugyanis a tudósítás rendje szerint nem lehet a menzán felvételt készíteni, valamint sérelmezte, hogy ezt lopva, sunyi módon készítették. A politikus fel is hívta Bohárt, aki csak mentegetőzni tudott. A beszélgetés részleteiről itt írtunk.

A menzabotrány az előző héten robbant ki, miután Orbán Viktor miniszterelnök fotót közölt a Várba költöztetett Miniszterelnökség menzájáról és látványosan olcsó étlapjáról, amit ráadásul a Gundel Étterem üzemelteti. Az ellenzék abból csinált ügyet, hogy pont a miniszterelnök eszik harmad akkora összegért, mint amit egy átlag ember kaphat egy városi kifőzdében, a kormánymédia meg abból, hogy az ellenzéki politikusok is az egyébként szintén olcsó irodaházi és parlamenti menzán esznek. A történethez hozzá tartozik, hogy pont Ujhelyi nem foglalt állást a kérdésben.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67