Dunántúli navosok 300 milliós számlagyárat kapcsoltak le

ugytudjuk.hu 2019-01-18 10:36:00.000000

Háromszázmillió forintos kárt okozott a költségvetésnek egy számlagyár, amely hat budapesti székhelyű cég nevében fiktív számlákat állított ki - közölte pénteken Haszon Dávid, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.

A közleményből kiderült, hogy a bűnszervezet - amelyet egy budapesti vállalkozó irányított - milliárdos nagyságrendben gyártott számlákat reklámtevékenységről és építőipari munkákról. A kibocsátó cégek csak számlázással foglalkoztak, nem folytattak valós gazdasági tevékenységet, nem rendelkeztek alkalmazottakkal és telephellyel, valamint eszközeik sem voltak a számlázott tevékenységekhez. A számlázásból származó hasznot készpénzben adták át egymásnak.

A NAV pénzügyi nyomozói tizenöt embert gyanúsítanak az elkövetéssel. A nyomozók a helyszíneken milliós értékű órákat, ékszereket és mintegy 30 millió forint készpénzt foglaltak le (némi kábítószergyanús szer mellett), valamint kezdeményezték az ingatlanok és bankszámlák zár alá vételét is. Ezzel megtérült az elkövetők által okozott teljes kár.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67