68 új autóbuszt adnak át az országban, az ÉNYKK-hoz egy sem kerül belőlük

ugytudjuk.hu 2019-01-17 18:43:00.000000

Szerdán írta meg az MTI, hogy a Volán Buszpark Kft. beszerzésének eredményeképpen tavasszal 25 Credo és 43 Man/Neoplan új autóbuszt állítanak forgalomba az ország közlekedési központjaiba.

A Credók normál padlómagasságú, légkondival felszerelt buszain 82 férőhellyel, ebből 51 ülőhellyel rendelkezik, ráadásul a buszok wifivel felszereltek. Ezek a járművek egytől egyig a Dél-dunántúli Közlekedési Központhoz kerülnek és tavasszal állnak forgalomba.

A Man gyártásában készülő 43 Neoplan szintén kivétel nélkül wifis, légkondis, 50 ülőhellyel rendelkező járgányok. Ezek a buszok a Dél-alföldi, Dél-dunántúli, Középkelet-magyarországi és Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ területén közlekednek majd és nyártól utazhatnak rajtuk az utasok.

A szerdán aláírt beszerzésen túl három eredményes, 17 milliárd forintos beszerzésről van szó, 201 modern busz állhat így április végéig forgalomva a Volánbusznál ls a közlekedési központoknál.

Arról sajnos nem érkezett még hír, hogy ebből hány darab érkezik az ÉNYKK-hoz, esetleg azon belül Szombathelyre, pedig igény az bizony volna rá.

A legutóbbi, decemberi rendes közgyűlésen hosszú percekig folyt arról a vita, hogy a megyeszékhely buszai mennyire tré állapotban vannak. A 46 szombathelyi autóbuszból több olyan is van, amelyik idén ünnepelte a 30. születésnapját, a vasi megyeszékhely autobuszflottájának átlagéletkora 14 év.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67