600 millió forint plusszal zárta 2018-at Szombathely

ugytudjuk.hu 2019-01-16 09:46:00.000000
Csökkenni fog az építményadó.

A pozitív mérleget egy ma délelőtti sajtótájékoztatón - a vároházi sajtós diktafonos rögzítése mellett - jelentette be Molnár Miklós (Pro Savaria)  alpolgármester, aki elmondta, hogy bár hatásköreinek visszavonása után csupán képviselőként tud javaslatot tenni a szombathelyi költségvetésre, ezen megpróbál maximálisan részt venni.

Molnár egy gyors egyenleget vont: 2012-ben 50 százalékkal kellett megemelni Szombathelynek az építményadót, azért, hogy a városi költségvetés rendben legyen és az önkormányzat elkerülje a csődöt. 2018-ban 9 milliárd forint iparűzési adó folyt be a város kasszájába, plusz 1 milliárd 270 millió forint volt az építményadó.

Az alpolgármester ezután tette hozzá, hogy Szombathely 600 millió forint plusszal zárja a tavalyi évet.

7 évvel ezelőtt szóban azt ígérte, amint lehetőség lesz rá, csökkentik az építményadót. Most úgy néz ki, 2020 január elsejétől 20 százalékkal csökken majd ez az adóteher, ez 250 millió forint megtakarítást jelent meg a vállalkozóknak. 

A 600 millió forintot utak, járdák és hidak felújítására és építésére javasolja majd az alpolgármester. 


Molnár azt mondta közös stratégia kell a város vállalkozóival, és sajnálja, hogy a korábban kialakított közös platform most jó ideje megszűnt, ezt újra kell alkotni. Majd kitért arra is, hogy a polgármester nemrég visszavonta hatásköreit. 


A politikus azt mondta, hogy közgyűlési határozat van arról, hogy ő a SZOVA, a SZOMHULL és a Távhő felügyelő bizottságának tagja, ebben az esetben ő képviseli a tulajdonost, vagyis Szombathelyt, így tehát továbbra is teljes joga van ezeknél a cégeknél beleszólni a működésbe és a stratégiába, ha vissza akarják vonni ezeket a jogait is, akkor a FEB-ből kell őt visszahívni, de azt már csak a közgyűlés teheti meg. 

Puskása Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármesterrel kapcsoltban azt mondta, hogy ő bízik benne, hogy Puskás a szíve mélyén jó ember és bocsánatot fog kérni tőle.

Kitért a Polgári Egyesület Szombathelyre is. Velük kapcsolatban azt mondta, hogy az egyesület elnöke Horváth Csaba korábban képviselő társa volt és tudtak együtt dolgozni. Amíg 2014-ben a Pro Savaria arccal, nevekkel jelent meg a választáson, addig a Polgári Egyesület Szombathelyért nem. A nyílt levél, amiben felszólították lemondásra pedig név nélkül jelent meg. Arra kéri az egyesületet, hogy mondják meg ki írta, akár úgy, hogy meghívják őt egy taggyűlésre. Molnár emlékeztetett, hogy ő maga is megszavazta azt az előterjesztést, amiben a Polgári Egyesület Szombathelyért felterjesztették Szent Márton díjra. 

Molnár feltette a kérdést, hogy 2014-ben a drogbotrány idején, az egyesület miért nem írt nyílt levelet, akkor hol voltak a keresztény-konzervatív értékek. 

A jelenlegi helyzetről annyit mondott, hogy a Fidesz és az ő viszonya érezhetően a tavalyi időközi választásokon romlott meg, pedig a Pro Savaria ezen el sem indult. Azt gondolja, hogy a Fidesz a kudarcát nem értékelte ki, és most rá akarják hárítani a kudarc felelősségét.


Perl visszajön a Falcoba?

Mivel Molnár Miklós sokat dolgozik a Falco kosárlabda csapatának sikeréért is, így éltünk a lehetőséggel és megkérdeztük tőle, hogy hogyan áll a játékos ügye. Arról az Ugytudjuk.hu számolt be elsőként, hogy Perl és a szombathelyi csapat között közelednek az álláspontok. 

- Jelenleg is dolgozunk azon, hogy Perl Zoltán újra a Falcoban játszon. Korábban Govens szombathelyi visszatérésében is Gráczer György ügyvezetővel és a menedzsmenttel együtt oroszlánrészünk volt, most hasonló elszántásggal tárgyalunk azért, hogy Perl is visszatérjen a csapatba - mondta Molnár. 


 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67