Újra indul a nagy hűhó, amikor kiderül, melyik dal képviseli hazánkat az Eurovízión

Bazsi Farkas 2019-01-14 14:44:00.000000
Fikapatronokat, okoskodástárat, véleménybombákat bekészíteni. Jön a műsor, amin minden évben összeveszik az egész ország.

Évről évre felforrósítja a januárokat A Dal. A nem csak nevében roppant frappáns műsor, ami alatt a szakmai zsűri a közönséggel karöltve próbálja meg eldönteni, hogy az adott évben melyik előadó is produkálta a legjobb dalt, amivel aztán mehet majd a menet az Eurovíziós dalfesztiválon.

Mondjuk szinte mindegy is, hogy mivel nevezünk, mivel a gyakorlat azt mutatja, hogy Magyarország nincsen a többi résztvevő ország szívének csücskében, így esélytelen, hogy valaha megnyerjük a zenészek Játék határok nélküljét. 

Azért a hazai győztes kapcsán még mindig képesek vagyunk egymásnak ugrani, soha véget nem érő kommentháborúkat folytatja, szóval A Dal eredménye legalább annyira pezsdíti meg az országot, mint egy jó kis VV-s parittyázás kitakarások nélkül.

Nos, most hétvégén indul a műsor, ahol egy szombathelyi zenésznek is drukkolhatunk. Január 19-én 19 óra 30 perctől tíz produkciót láthatnak a nézők, ez lesz A Dal 2019 első élő válogatója.

Idén is szurkolhatunk szombathelyi zenésznek A Dalban

Farkas Bazsi Több X-Faktoros is feltűnt az Euróvíziós előválogató mezőnyében. Január 19-én indul az Eurovíziós dalfesztivál magyarországi előválogatója, A Dal. Harminc dal van versenyben azért, hogy képviselje Magyarországot a Izraelben. A versenyzők között pedig ott van a Fatal Error, Kulcs című dala is.

A három válogatóból összesen tizennyolc dal jut tovább a két elődöntőbe, az innen továbbjutó nyolc versenyző pedig már a döntőben mérettetheti meg magát, február 23-án.
 

Az első válogatón az alábbi előadók dalai versenyeznek:

  • Antal Tímea feat. Demko Gergő - Kedves Világ!
  • Berkes Olivér - Világítótorony
  • DENIZ - Ide várnak vissza
  • Hamar Barni - Wasted
  • Konyha - Százszor visszajátszott
  • Nomad - A remény hídjai
  • Oláh Gergő - Hozzád bújnék
  • Pátkai Rozina - Frida
  • Szekér Gergő - Madár, repülj!
  • Váray László - Someone who lives like this

A dalokat

  • Both Miklós, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, kétszeres Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, a Napra együttes énekese, gitárosa és zeneszerzője, 
  • Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa, 
  • Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napóleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár, valamint 
  • Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere véleményezi majd. 


Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a nézők látják el az ötödik zsűritag szerepét SMS szavazáson keresztül, így aktív részesei lehetnek a dalválasztási folyamatnak. A Duna Televízió és a Duna World nézői Dallos Bogival és Fehérvári Gábor Alfréddel,  Freddie-vel kereshetik együtt Magyarország legjobb dalát.


 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67