A magyar válogatott hat góllal legyőzte Katart a férfi kézilabda-vb-n

Bazsi Farkas 2019-01-14 18:46:00.000000
A két együttes harmadik egymás elleni meccsén a harmadik magyar siker született.

A sokat kritizált lebonyolítás miatt a csapatoknak kevesebb mint 24 órájuk volt regenerálódni a vasárnapi - egyaránt győztes - mérkőzésüket követően, így a fáradtságból adódóan a megszokottnál több hibára lehetett számítani - tudósít az MTI.

Valero Rivera, a négy évvel ezelőtt világbajnoki ezüstérmes közel-keletiek spanyol szövetségi kapitánya már a negyedik percben időt kért, mert a magyarok remekül kezdték a meccset (3-0). Csapata rendezte a védekezését, több mint hat percig nem kapott gólt, így felzárkózott (4-3). A magyar válogatott taktikus támadójátékkal és szigorúbb védekezéssel reagált, ismét lendületbe került (7-4), és egy ideig magabiztosan tartotta három-négygólos előnyét.

A folytatásban Katar megint védekezést váltott, ennek ellenére a hajrá a magyaroknak sikerült jobban, a szünetben 16-11-re vezettek, ám sérülés miatt elveszítették egyik legjobbjukat, a jobbátlövő Balogh Zsoltot.

Erdélyi Gábor csapatorvos elmondta, a MOL-Pick Szeged játékosának bal bokája egy leérkezésnél aláfordult és bedagadt. Komoly fájdalmat nem érez, de külbokaszalag-sérülésének kezelését az egészségügyi stáb megkezdte, a későbbiekben sorra kerülő másodlagos vizsgálat adhat pontos diagnózist.

A második félidőt is bátor, eredményes játékkal kezdték a magyarok, a szélekről és a belső posztokról is hatékonyan lőttek. Mikler Roland remek kapusteljesítménye ellenére védekezésben ismét adódtak problémák, és a csapatnak az első félidőhöz hasonlóan ebben az időszakban is sok időt kellett emberhátrányban töltenie. Az ellenfél egy 3-0-s sorozattal felzárkózott, ezért Csoknyai István szövetségi kapitány időt kért.

A 43. percben a harmadik kiállítása miatt piros lapot kapott a katari Vadzsdi Szinen, aki addig mind az öt lövését gólra váltotta. Valero Rivera kapust cserélt, de ez sem segített, mert a magyarok ezúttal minden változásra, nehézségre gyorsan és jól reagáltak, így remek teljesítménnyel, a vártnál magabiztosabban győztek.

A legeredményesebb magyar játékos, a mérkőzés legjobbjává választott Lékai Máté volt öt góllal. A katariaknál Frankis Marzo és Vadzsdi Szinen egyaránt ugyancsak öt-öt alkalommal volt eredményes.

A magyar kapusok közül Mikler Roland 26 lövésből ötöt, Székely Márton hétből kettőt védett.

A magyar válogatott a D csoportban pénteken 25-25-ös döntetlent játszott Argentínával, vasárnap 34-24-re legyőzte Angolát, szerdán Egyiptommal, csütörtökön pedig az Európa-bajnoki ezüstérmes Svédországgal találkozik. A hatosból az első három jut a középdöntőbe.

A torna győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig részt vehetnek a jövő tavasszal sorra kerülő selejtezőtornákon.

Eredmény, csoportkör, 3. forduló, D csoport:
 

Magyarország-Katar 32-26 (16-11)

Koppenhága, 1500 néző, v.: Nacsevszki, Nikolov (macedónok)
övések/gólok: 36/32, illetve 43/26
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 6/4
kiállítások: 16, illetve 10 perc

Magyarország: Mikler - Hornyák 3, Bodó 4, Bánhidi 3, Lékai 5, Balogh Zs. 3, Bóka 4, cserék: Ilyés, Nagy L. 3, Ancsin 2, Sipos, Székely, Jamali 2, Ligetvári 1, Császár 2, Juhász, szövetségi kapitányok: Csoknyai István, Vladan Matics

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67