Ungár Péter: az Emmi tárgyalja újra, kiknek járjon a gyermekek otthonápolási díja!

Bazsi Farkas 2019-01-11 14:32:00.000000
A politikus szerint az új pontozási rendszer nem alkalmas a járandóságban részesülők körének meghatározására.

Az LMP azt követeli az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi), hogy tárgyalja újra az érintett szervezetekkel, kiknek járjon a 100 ezer forintra emelt, ápolásra szoruló gyermekek után folyósított otthonápolási díj - írja az MTI.

Ungár Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az ellenzék és a civilek sikerének is nevezte az összeg megemelését. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy az Emmi új feltételrendszert vezet be az érintettek számára, és az év második felében fogja felülvizsgálni a jogosultak körét. 

Ungár Péter kijelentette: az új pontozási rendszer nem alkalmas a járandóságban részesülők körének meghatározására. A feltételeit ugyanis úgy rögzítették, hogy például egy közepesen súlyos autista gyermek után, aki bár képes például önállóan enni vagy felöltözni, már nem jár a támogatás, holott az egyik szülőnek fel kell adnia a munkát az ellátásához.

A politikus pártja követelései között fogalmazta meg, hogy az Emmi az új feltételrendszerről egyeztessen az érintettek szervezeteivel, az egyeztetésekben vonja be az ellenzéki pártokat is, és fél évnél hosszabb időt hagyjon a felülvizsgálatra.

A politikus kérdésre kijelentette: magyarázatot vár a kormányzattól arra, miért nem jutott el az idősekhez a nyugdíjuk.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67