A propaganda szerint senkit nem érint az évi 400 túlóra

György Unyatyinszki 2019-01-11 07:02:00.000000
Azt persze nem írják, hogy nem is fog.

Arról ír a pénteki kormánypárti Magyar Idők, hogy "tudomásuk szerint" az elvi lehetősége sincs meg a négyszáz túlóra ledolgoztatására azzal a munkavállalóval, akivel az év első napjaiban nem írattak alá erre vonatkozó szerződést. Ez látványos kijelentésnek tűnik, de arról is szó lehet, hogy a cégek - akár a tiltakozások hatására - még terjesztettek ilyen szerződéseket a munkavállalóik elé, de ettől még sor kerülhet rá, hiszen mindössze az év 11. napját tapossuk.

A kormánylap megkérdezte a Liga Szakszervezeteket, akiknek eddigi belső felmérése szerint nem környékezték meg a munkáltatók a dolgozókat, és a többi érdekképviselettől sem érkeztek erre vonatkozó visszajelzések. A kollektív szerződések munkaidőkeretre vonatkozó módosítására sem kaptak jelzést a képviseletek - írják.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke a Magyar Idők megkeresésére megerősítette: munkajogilag nem lehetséges, hogy az év utolsó napjáig 400 órát túlórában ledolgoztassanak azokkal a dolgozókkal, akikkel nem írattak alá szerződésmódosítást. Ez kicsit olyan, mintha a kormánylap rácsodálkozna arra, hogy szerződést kell módosítani, noha ez mindig is így volt.

Némileg a fentieket cáfolja az LMP értesülése. Vágó Gábor a héten sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Henkel 68 órára emelte a heti munkaidőkeret, azaz lehetnek olyan dolgozók, akik hétköznap 12-12 óra munka után még hétvégén is lenyomhatnak egy 8 órás műszakot.

Bojkottot hirdet az LMP a rabszolgatörvényt alkalmazó multik ellen

Unyatyinszki György Andy Vajna milliárdos kormánybiztos felesége, Vajna Tímea budapesti fánkozója előtt jelentette Vágó Gábor, az LMP politikusa, hogy bojkottot hirdetnek a NER-rel látványosan együttműködő, a rabszolgatörvényt alkalmazó cégekkel és multikkal szemben.

A Liga Szakszervezeteknek noha nincs tudomásuk egyelőre változásról, de az kiderült, hogy a dolgozók továbbra sem tartják elfogadhatónak a munka törvénykönyve módosítását, mert attól tartanak, hogy a későbbiekben a munkáltatók már kihasználják a jóval magasabb túlórakeret nyújtotta lehetőséget.

Érdemes szem előtt tartani, hogy az egy dolog, hogy egyelőre nem terjedt el a 400 túlóra alkalmazása, de a törvény lehetőséget ad rá. Számos olyan régió van az országban, ahol egyetlen nagyobb foglalkoztató van, az ottani munkavállalók sokkal kiszolgáltatottabbak, mivel a kedvezőtlen változtatás esetén nincs alternatívája a munkahelyváltásra.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67