Négy súlyos sérültje van az éjszakai buszbalesetnek

Buda Fehér 2018-09-09 18:44:00.000000

Árokba hajtott egy busz az M1-es autópályán Lébény térségében szombat este, a buszon minden utas megsérült, de a győri és a mosonmagyaróvári kórház tájékoztatása szerint egyikük sincs életveszélyben. A rendőrség az ügyben tömegszerencsétlenség okozása miatt indított büntetőeljárást - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.

Tóth Gabriella közölte, a baleset az autópálya 140-es kilométerénél, a főváros felé vezető oldalon történt. A buszon tizenöten ültek, a sofőr nem sérült meg. A tizennégy utast kórházba vitték, közülük hat embert Mosonmagyaróvárra, nyolcat pedig Győrbe. 

Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvosigazgatója elmondta, hogy négy könnyű és négy súlyos sérültet vittek be éjszaka, életveszélyes állapotban senki sincs. A könnyű sérülteket megfigyelésre tartották bent, állapotuktól függően őket még vasárnap hazaengedhetik. A négy súlyos sérült főként végtagsérüléseket, combcsont- vagy felkarcsonttörést, illetve roncsolt kézsérülést szenvedett. Volt, akit már éjszaka megműtöttek. 

Bertalan István, a Mosonmagyaróvári Karolina Kórház és Rendelőintézet főigazgató főorvosa azt közölte, hogy a hozzájuk bevitt hat sérült közül sem volt senki életveszélyben. Három ember még éjszaka, kettő pedig a reggeli vizsgálatok után hazamehetett. Egy embernek eltörött a kulcscsontja, őt megműtötték.

Árokba borult egy busz Lébény közelében, 14-en megsérültek

Személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt tegnap éjfél körül az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán a 140. kilométerszelvénynél, írják a Police.hu-n. Eddig tisztázatlan okok és körülmények között egy autóbusz az árokba hajtott. A buszon utazók közül 14 ember megsérült, őket a mentők kórházba vitték. A baleset körülményeit a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67