Világelsők vagyunk a vastagbélrákosok számában

György Unyatyinszki 2018-09-08 10:23:00.000000
Évente legalább ötezren halnak bele.

Az egészségügyi statitsztikák szerint a leggyakoribb halálok Magyarországon a szív- és érrendszeri megbetegedések, amely mögött szorosan a második a különböző rákos megbetegedések. Ebből a halmazból is kiemelkedik a vastagbélrákosok aránya. Magyarország a világelső a vastagbélrák előfordulásában, évente mintegy 5000 ember hal bele a betegségbe - mondta Fuszek Péter egyetemi adjunktus szombat reggel az M1-en.

A világ fejlettebb gazdaságait tömörítő OECD országok között kimagaslóan nálunk halnak meg a legtöbben rákos megbetegedésben.

Az orvos szerint a betegség kialakulásának hátterében genetikai, táplálkozásbeli és környezeti okok is állhatnak. Átlagosan 10-12 év alatt alakul ki az emberi szervezetben, tehát egyébként lenne idő a felfedezésére és eltávolítására, mégis kiugró halálozási mutatóval bír. Fuszek Péter szerint nagy hangsúlyt kellene feketetni a betegség szűrésére.

Pont egy ilyen szűrőprogram indul ősztől, és a következő két évben 2,4 millió, főleg 50-70 év közötti férfi és nő vehet majd részt a szűrésben. A magyar emberek egészségét megőrző programot nagyrészt az Európai Unió, kisebb hányadban a magyar állam támogatja.

fotó: MTI Fotó/Ujvári Sándor

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67