Befejezték a nyomozást Czeglédy-ügyben

BZ 2018-09-06 15:40:00.000000
Hamarosan vádat emelnek.

Befejeződött a Czeglédy Csaba és társai ellen folyó nyomozás, hamarosan vádat emelhetnek a gyanúsítottak ellen - közölte Várnagy Roland ügyész a Human Operator Zrt. alvállalkozójaként dolgozó Kopernikusz Iskolaszövetkezet korábbi vezetőinek ügyében a Szegedi Törvényszéken tartott csütörtöki tárgyaláson - írja az MTI.

Az ügyész közölte, a nyomozóhatóság jelenleg az ügy iratait ismerteti a gyanúsítottakkal és védőikkel, így egy hónapon belül megtörténhet a vádemelés.

A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely munkaerő-közvetítéssel foglalkozott. A gyanú szerint a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban résztvevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

A Kopernikusz Iskolaszövetkezet korábbi vezetőinek ügyében tartott csütörtöki tárgyaláson elhangzott ügyészi perbeszéd szerint a két férfit különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével vádolják mint bűnsegédet.

A vádlottak tevékenységükkel hozzájárultak ahhoz, hogy a láncolat tényleges irányítói 232, illetve 435 millió forint kárt okozzanak a költségvetésnek. Az iskolaszövetkezet érdemi tevékenységet nem végzett, feladatait a Human Operator Zrt. munkatársai látták el. A munkaerő-közvetítéssel foglalkozó cégek a szövetkezettől befogadott számlákat felhasználták könyvelésükben, a Kopernikusz azonban azok áfatartalmát nem fizette be a költségvetésbe.

Az elsőrendű vádlott felmentést indítványozó védője elmondta, ügyfele nem ismerte azt a fiktív számlázási rendszert, melyet a Human Operator Zrt. kialakított. A cég munkatársai folyamatosan valótlan információkat nyújtottak neki, miután pedig nyomozás indult, instrukciókkal látták el, milyen vallomást tegyen.

A tárgyaláson Tóth Tibor tanácsvezető bíró elutasította az ügyészi indítványt, hogy a pert egyesítsék a Czeglédy Csaba és társai ellen folyó üggyel. A Kopernikusz Iskolaszövetkezet korábbi vezetőinek ügyében így várhatóan pénteken ítéletet hirdet a Szegedi Törvényszék.

A másodrendű vádlott védője közölte, ügyfele egyességet kíván kötni a Czeglédy Csaba és társai ellen folyó ügyben, melyben jelenleg a gyanúsítottak egyike. Az ügyvéd úgy fogalmazott, méltánytalan ügyfelével szemben, hogy elképzelhető, ugyanazon cselekmény miatt kétszer kell felelnie a bíróság előtt.

Címlapfotó: MTI / Kelemen Zoltán Gergely

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67