Megreguláznák az utasokkal nem törődő fapados légitársaságokat

György Unyatyinszki 2018-09-06 09:57:00.000000
Egyeztetésre hívták a légitársaságokat, de azok nem mentek el.

Bojkottálták a fapadosok az etikai kódexről szóló egyeztetést, de ha kell, nélkülük is a Parlament elé visszük az ügyet! – írta Facebook-oldalán Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő, aki maga kezdeményezte a fapados légitársaságok etikai kódexének bevezetését.

„Nemcsak a magyarországi, de az európai tapasztalatok is egyértelműen megerősítették, hogy mielőbb szükség van egy általános etikai normakeretre a repülőgéptársaságok gyakran visszaélésszerű gyakorlatával kapcsolatban” - mondta a képviselő az egyeztető fórumot követően. Az Európai Parlamentben megtartott tanácskozáson négy frakció EP-képviselői mellett részt vettek a turisztikai szakma vezetői, a repülőterek európai szervezetei mellett azok a magyar szakújságírók is, akik vállalták, hogy részt vesznek a „Fapados Etikai Kódex” előkészítésében.

A politikus szakértőket idézve kiemelte, hogy a társaságoknak az utasokat gyakran teljesen ki vannak szolgáltatva, ezzel pedig egyes cégek sok esetben vissza is élnek. A fapados cégek minimális ráfordítással, jobb információszolgáltatással javíthatnának az utasok elégedettségén. A forgalmi fennakadások nyilvánvalóan komoly terhet rónak a légitársaságokra, de elvárható, hogy ezeket a lehető legutasbarátabb módon kezeljék akkor is, ha az alapproblémáról a légitársaságok egyébként nem tehetnek. Annak a rendszeres visszaélésnek pedig, hogy az utasoknak jogosan járó visszatérítéseket a légitársaságok hónapokig visszatartják, egyszerűen véget kell vetni - hangzott el.

Ujhelyinek nem ez az első utasbarát fejlesztési törekvése. A képviselő egyike a DiscoverEU-program legnagyobb támogatójának, ami célul tűzte ki, hogy minden 18 évét betöltött EU-állampolgár támogatást kapjon arra, hogy ingyen utazhassa be az Európai Uniót. A program próbája már megkezdődött, a végén mérlegelik a fiatalok tapasztalatait.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67