Az oktatási miniszter gyereke és unokája sem állami iskolába járt

György Unyatyinszki 2018-09-06 14:04:00.000000
Kásler Miklós a hazafias nevelés nagy harcosa a nyilvánosság előtt.

Külföldi rendszerű iskolába járatta gyerekét Kásler Miklós, az emberi erőforrások, közte az oktatásért is felelős miniszter – tudta meg az Index.

Kásler gyereke, de még unokája sem töltött el egyetlen percet sem állami közoktatási intézményben.

Ez annak fényében különös a portál szerint, hogy a miniszter korábban rendre arról beszélt, hogy mennyire fontos a hazaszeretetre nevelés, valamint „magyar hagyományokra épülő, korszerű oktatási rendszert” akar. Kásler gyereke az első osztálytól az érettségiig a budapesti Deutsche Schuléba járt. Noha kritizálta az amarikai típusú oktatást, aminek „hiányosságait rendre otthon kellett pótolnia” gyerekével, azonban a család véleménye annyira nem változott, hogy az unokát ne ugyanebbe a rendszerbe járassák – derül ki az Index cikkéből.

A héten iskolkezdéskor nyilvánosan osztotta meg Szabó Tünde, az Emmi államtitkára, hogy gyermekei egy kétmillió forintos tandíjú magániskolába járnak. Szabó korábbi sajtónyilatkozataiban is dicsérte a magyar oktatás fejlődését. Kritika azért érte a nyilvánosságban, mert ezek szerint saját gyerekeinek mégsem tartja elég jónak az állami oktatást. Szabó a nyilvános bejegyzés dacára közölte, hogy gyermekei taníttatása magánügy.

Kásler kapcsán még érdekesség a választott nyitóképünk: Orbán Viktor miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel sem a magyar felsőoktatásban fejezte be tanulmányait, hanem egy tizenöt millió forintos tandíjú svájci egyetemen. Áder János köztársasági elnök gyerekéről is kiderült, hogy egy amerikai rendszerű külföldi egyetemre járt. Utóbbira akkor derült fény, amikor Áder aláírta a részben amerikai rendszerű Közép-európai Egyetem (CEU) működését ellehetetleníteni próbáló lex CEU-t.

fotó: Kásler Miklós még az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosaként, miután átvette a Széchenyi-díjat 2018. március 15-én (MTI / Illyés Tibor)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67