Elkapta a DEAC az Egis Körmendet

Bazsi Farkas 2018-09-28 20:01:00.000000
Nem sikerült jól a nyitány a piros-feketéknek.

A férfi A-csoportos kosárlabda bajnokság új idényének nyitómérkőzésén a DEAC az Egis Körmendet látta vendégül az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban - kezdi tudósítását a bb1.hu szakportál.

Henry Dugat szerezte meg a 2018/2019-es A-csoportos szezon első pontját, a túloldalon Hammonds válaszolt (1-2). Jobban kezdett a vasi együttes, amely Price villanásaival 8-1-re lépett meg, két triplát is a helyére küldött az amerikai. Kezdett éledezni a hazai gárda is, Bognár kosara után Polyák dobott be három büntetőt, majd Boriszov hívta fel magára a figyelmet (10-8). Elkapta a fonalat Berényi Sándor együttese, 16-10 állt az eredményjelzőn, s bár Csorvási révén még visszajött a Körmend három pontra, az első játékrész végén 23-16-ra vezettek a hazaiak.

Fordult a kocka a második negyedben, kissé enerváltan játszottak Dugaték, a hibákat kihasználva pedig átvették a vezetést a vendégek (23-24). Hol az egyik, hol a másik félnél volt az előny, 27-26-nál azonban megakadt a DEAC szekere, a Körmend pedig egy 11-0-s futást produkált (27-37). Leginkább Velkey két triplájának köszönhetően visszajöttek a hajdúságiak (35-38), a nagyszünetben mindössze két pontra csökkent Ferenczék fórja (38-40).

Az első félidő krónikájához hozzátartozik, hogy az Egis Körmend vezetőedzőjét, Antonis Constantinidest a második játékrész végén kiállították.

Fej-fej mellett haladtak a csapatok a harmadik etapban, 50-48-as DEAC-vezetésnél kétperces kosárcsend következett, melyet végül Price tört meg (50-50). Omenaka jól szállt be a meccsbe, zsákolása után Velkey talált be kintről, majd újfent Omenaka volt eredményes (57-50). Nem volt már sok hátra az időből, amikor Ferencz nyolcméteres triplája a gyűrűbe hullott, így 57-53-mal fordulhattak rá a felek a záró felvonásra.

Továbbra is a DEAC diktálta a tempót, az MTE futott az eredmény után, magabiztos előnyt azonban nem tudtak kialakítani Boriszovék. Olyannyira nem, hogy Csorvási révén feljötte egy pontra a vendégek (71-70), de Amigo ziccerével megint meglépett Berényi Sándor csapata (77-70). Bár a Körmend egyszer még felzárkózott két pontra, de már túl késő volt, végül 82-78-ra nyert a Debrecen.

DEAC - Egis Körmend 82-78 (23-16, 17-24, 17-13, 25-25)

Oláh Gábor utcai Sportcsarnok 
V.: Tőzsér D., Minár L., Vida J. (Hartyáni Zs.)

DEAC: Dugat 7, Manigat 11/3, Boriszov 28/6, Bognár 4, Amigo 6. Csere: Polyák 8/3, Ramstedt 3, Omenaka 6, Velkey 9/9.

Körmend: McNeaill 11, Price 23/12, Bradford 9/6, Hammonds 2, Bergstedt 11. Csere: Ferencz 13/6, Csorvási 6, Németh Á. 3/3, Lajsz -.


 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67