Tömeges megbetegedések négy szombathelyi általános iskolai menzán!

BZ 2018-09-27 16:59:00.000000
Többszáz diákot érint.

Több forrásból is arról értesültünk, hogy egy szombathelyi általános iskolában tömegével lettek rosszul ma hajnalban az oda járó gyerekek.

Volt olyan osztály, ahol ma mindössze nyolcan tudtak iskolába menni. Döntően hányásos, hasmenéses panaszokkal küzdenek a gyerekek.

Tekintve, hogy egyidőben lettek rosszul ennyien, a legtöbben ételmérgezésre gondoltak.

Délután közlemény landolt postaládánkba, a Vas Megyei Kormányhivatal küldte, dr. Sélley Erzsébet megyei főállatorvos és dr. Stánitz Éva megyei tisztifőorvos jegyezte.

A Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya a szülők és iskolák jelzése alapján bejelentést kapott, hogy Szombathely négy általános iskolájában hányással-hasmenéssel járó megbetegedések jelentkeztek.

Az előzetes adatok szerint a megbetegedések 250 diákot érintenek.

A Kormányhivatal megkezdte a járványügyi kivizsgálást, valamint az érintett betegek kikérdezését, a szükséges járványügyi megelőző intézkedéseket is megtették.

Az egyik érintettt iskola információink szerint a Gothard Jenő Általános Iskola, de másik három érintett iskolát is ugyanaz a főzőkonyha látja el ebéddel.

A kivizsgálást az élelmiszer-eredetű megbetegedés gyanúja miatt a Szombathelyi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategézségügyi Osztálya is saját hatáskörében elindította, a vizsgálatok folymatban vannak,

helyszíni ellenőrzés és mintavétel történt a gyanúsított ételekből, alapanyagokból, tisztiító- és fertőtélenítőszerekből, felületekről.

Ezekről a laborvizsgálat után várhatóak eredmények.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67