Győztes meccsel zárta a felkészülését a Falco

Bálint Vágvölgyi 2018-09-26 20:15:00.000000
Váradi is visszatért a sérüléséből.

A szlovák első ligás Révkomárom ellen tartotta bajnoki főpróbáját szerdán este a Falco, ez a találkozó volt egyben a Horváth Zoltán Emlékmérkőzés is. A kezdés előtt az Aréna Savaria aulájában - „Cece” szülei körében - emlékeztek meg az Égi centerre, írja a BB1.

Norfleet felépült hétfői kisebb sérüléséből és Váradi is a kezdőcsapatban kapott helyet, aki először lépett pályára fáradásos talpcsonttörése óta.

Egy darabig fej-fej mellett haladtak a csapatok, de aztán a hetedik perc kezdetén, 22-13-nál már időt kellett kérnie Vavra Andrásnak, ugyanis a Falco játékosai megszórták csapatát kintről. A negyed végén 26-20 volt az állás.

Újra rátettek egy lapáttal a vasiak, így a félidőre 55-40-es állással mentek öltözőbe a csapatok.

A szünet után viszonylag hamar elérte a húszat a differencia (64-44). Ekkor már színezte rendesen a tavalyi ezüstérmes, nem volt egy súlycsoportban a két gárda. 73-51-ről indult a záró felvonás.

A végére már a harmincat is súrolta a különbség, az utolsó percekre már a fiatalok is lehetőséget kaptak. A Falco győzelemmel emlékezett Horváth Zoltánra, és optimistán várhatja a Sopron elleni szombati nyitányt.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – MBK Rieker Komarno 88–64 (26–20, 29–20, 18–11, 15–13)

Horváth Zoltán Emlékmeccs, Szombathely, Aréna Savaria, 700 néző

Falco: Norfleet 16/9, Váradi 10/6, Bíró 3/3, Bruinsma 13/6, Reddic 12. Csere: Curry 20/12, Tóth N. 3, Balmazovics 8/6, Kucsora 3/3, Hódi -, Verasztó -, Körmendi -.

Kipontozódott: Tóth N. 34. perc.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67