Elon Musk képeken mutatta meg, hogy milyen várost akar építeni a Marson

Buda Fehér 2018-09-25 06:17:00.000000

Elon Musk éppen egy új rakétán dolgozik, amit már most Big Falcon néven emlegetnek. A rakéta hamarosan üzembe áll, az első útján egy japán üzletembert fog körutazásra vinni a Hold körül. Ezután viszont nagyobb feladata is lesz, Musk ugyanis ezzel az űrrepülővel akar embereket juttatni a Marsra, ráadásul a következő tíz évben.

A Space X már javában dolgozik azon, hogy élhető körülményeket teremtsenek a vörös bolygón. A tervek alapján egy művész már elkészített néhány rajzot, ezeket Musk a Twitteren tárta a nagy közönség elé. Ilyennek képzelik el az első marsi várost, ami a tervek alapján 2028-ban már képes lenne az emberek befogadására:

Elon Musk on Twitter

Mars Base Alpha

Musk régebben arról is beszélt, hogy első körben csak a legszükségesebb dolgokat építenék meg a Marson, és hogy nem csak a gazdag emberek költöztetne, hanem olyan embereket is, akiknek valamilyen tartozása van. 

Később viszont jó befektetési lehetőséget nyújtana a Mars, hiszen tulajdonképpen nincs ott semmi, de kelleni fognak mulatók, ebédlők. A cégeknek már csak azért is megérné a befektetés, mert hatalmas ingyenreklámhoz jutnának, ha ők lennének valamiben az elsők a Marson.

Musk azt is elmondta, hogy az első kolónia egy úgynevezett direkt demokráciában élne, vagyis mindenki közvetlenül szavazhatna a közösséget érintő dolgokról. Az első űrhajót jövőre indítanák, Musk azért is sürgeti az építkezést, mert egyfajta menedéket nyújthatna az emberiségnek, ha a Földön lehetetlenné válna az élet. Szerinte elég nagy az esély a kihalásra, főleg a mesterséges intelligencia terjedése miatt.

(via Metro)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67