Napcsigát is bemutatnak Szombathelyen a Kutatók éjszakáján

Bazsi Farkas 2018-09-25 07:21:00.000000

Elektromos hálózatoktól teljesen független és pusztán a "fény legelésével" is beéri a Napcsiga névre keresztelt napelemes jármű, amely két ember és 300-400 kilónyi teher szállítására is képes és amelynek működését megismerhetik pénteken, a Kutatók éjszakáján Szombathelyen az ELTE Savaria Egyetemi Központjában az érdeklődők.

A szervezők közlése szerint a programok között szerepel még planetáriumi séta, számos fizikai és kémiai kísérlet bemutatása, de megtudható az is egy előadásból, hogyan hat vásárlói szokásainkra például az okostelefon használata. 

Megismerkedhetnek az érdeklődők az ókori egyiptomiak és akkádok írásmódjával, tanúi lehetnek a "gépek ébredésének", hallhatnak az ipari robotok legújabb alkalmazásairól, de megtudhatják az is, hogy valójában mennyit ér egy pénzérme.

A biológia iránt érdeklődők egy kreatív laboratóriumi foglalkozás keretében megismerkedhetnek a virágok pollenével, hallhatnak előadást a gyógynövények jótékony hatásairól, vagy éppen egy másik előadásból arra kaphatnak választ, hogy jót tesz-e a száj mikrobiológiai egyensúlyának a rágózás.

Akik mozgalmasabb, sportosabb elfoglaltságot keresnek, azok akár falmászásban, akadálypálya leküzdésében és íjászkodásban is kipróbálhatják magukat.

A PTE Egészségtudományi Karának Szombathelyi kihelyezett tagozatán az egészségmegőrzésről, elsősegélynyújtásról hangzanak előadások, de láthatnak az érdeklődők mentőautó kiállítást is, de a születés folyamatát is végigkísérhetik egy szimuláció segítségével.

A Vas megyei TIT szervezésében helytörténeti, műemlékvédelmi és csillagászati ismeretterjesztő előadásokkal kapcsolódnak a programsorozathoz.


(MTI)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67