Vas megye első díszpolgárának bizottsági meghallgatását kezdeményezik az egészségügy helyzete miatt

ugytudjuk.hu 2018-09-24 17:31:00.000000
Kásler Miklóst raportra hívják.

Az MSZP-Párbeszéd az egészségügyért felelős miniszter, Kásler Miklós meghallgatását kezdeményezi az Országgyűlés népjóléti bizottságában, írja az MTI egy sajtótájékoztatóra hivatkozva.

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője, a párt társelnöke elmondta, a bizottságban az emberi erőforrások miniszterének választ kell adnia arra, miért késik a népegészségügyi program, amelynek legkésőbb 2016-ra kellett volna elkészülnie.

Kásler Miklós - Fotó: Thaler Tamás (Wikipédia)

Hozzátette: Kásler Miklós "olyan elvetemült kijelentéseket tesz", hogy ideje, hogy újra beszámoljon a bizottság előtt a magyar egészségügy helyzetéről. Miért késik a vastagbélrákszűrő program? Miért mondanak fel a béremelések ellenére továbbra is tömegével az orvosok? - sorolta kérdéseit.

Ajkai kórház-para: a nővérek után, az intenzív osztályon dolgozó orvosok is felmondtak

Az MSZP-Párbeszéd követeli a kormánytól, hogy végre vegye komolyan az egészségügy helyzetét és "a lopás, a semmittevés helyett" a magyar emberek problémáival foglalkozzon - szólított fel. 

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke elmondta, a bizottság soron következő, két hét múlva esedékes ülésére hívják meg a minisztert és az egészségügyért felelős államtitkárt.

Az egészségügyet érintő problémák közül kiemelte a sürgősségi ellátás helyzetét. Szerinte senki nem csodálkozna, ha napokon belül összeomlana ez az ellátás.

A szocialista politikus hivatkozott arra a közelmúltban nyilvánosságot látott statisztikára, miszerint tíz legrosszabb egészségügyi állapotú európai régió közül hét magyar. Erre nem lehet azt a magyarázatot adni, hogy "de építünk elég stadiont" - közölte.

Korózs Lajos ismertetése szerint az országban hatszázezer embernek nincs alapellátása, mert évek óta képtelenek betölteni a praxisokat.

Totál véletlen, hogy most van a legtöbb bejelentett orvos Magyarországon

Halott, és külföldön praktizáló orvosokat is beleszámolhattak a KSH orvosstatisztikájába.

Szabó Tímea és Korózs Lajos is szóvá tette, hogy Kásler Miklós a tízparancsolatról "közel tökéletes" népegészségügyi programként beszélt egy televíziós interjúban.

Címlapkép: Vas megye Facebook-oldala

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67