Felülvizsgáltatná a kilakoltatásokat a DK

György Unyatyinszki 2018-09-24 17:37:00.000000

A Demokratikus Koalíció parlamenti eseti bizottság felállítását kezdeményezi, hogy annak segítségével állítsák meg a "kilakoltatási válságot".

Székely Sándor, a DK frakciójának tagja hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a testületbe a parlamenti pártok civil szervezetek tagjait is delegálhatnák, mert a problémát csak egy átfogó párbeszéddel lehet megoldani. A képviselő arra kérte a kormánypártokat és az ellenzéket, hogy mindannyian támogassák a bizottság felállítását – írja az MTI.

A Szolidaritás Mozgalom elnöke azzal indokolt: a kormány meghirdette a családok évét, de ez sajnos arról szól, hogy a "magyar rendőrség segítségével hogyan lakoltatják ki" azokat, akik nem tudják fizetni a lakáshiteleiket. Jelenleg 250 ezer olyan hitelről tudnak, amelyet több mint hat hónapja nem fizetnek, vagyis a következő hetekben és hónapokban a lakosságnak több mint az egytizede veszítheti el lakását - közölte.

Szombaton egyébként immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a Lakásmenetet a fővárosban, a Város Mindenkié civil szervezet idén a különösen a kilakoltatásokra igyekeznek felhívni a figyelmet.

Törvénytelen, mégis kizárják a családos albérlőket a hirdetésekben

Naponta százszámra jelennek meg az országban albérlethirdetések, jellemzően nyár végén pezseg a legjobban az albérletpiac. Törvényszerű lenne, hogy a tapasztalható hatalmas kínálatban mindenki a számára megfelelő albérlethez jut, azonban potenciális albérlők egy csoportja jelentős hátrányban vannak: a családosok. A hatályos jogszabályok és a hatósági gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a családosok hirdetésbeli kizárása jogellenes.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67