Szoros küzdelemben ugyan, de az Egis Körmend nyerte a Krasznai Ferenc Kupát

Buda Fehér 2018-09-22 20:28:00.000000

Kemény meccse játszott az Egis Körmend a Sopron KC ellen. Layton Hammonds rögtön a negyedik percben a padra kényszerült, Bergstedt és McNeail kisebb sérülések miatt nem játszott, és már rögtön az első negyedben hat pontos hátrányon sikerült fordítaniuk a vasiaknak, írják a csapat Facebook-oldalán. A második negyedben már tíz pontos előnyre tettek szert a körmendiek, ami a harmadik negyedre már csak négy pontra zsugorodott. A meccs vége előtt két és fél perccel felzárkóztak a soproniak, időkéréssel sikerült őket megfékezni.

A végeredmény pedig 66-71 lett a körmendiek javára, így ők nyerték a Krasznai Ferenc Kupát.

Egis Körmend Hivatalos

Bradford pontjaival mentünk tíz fölé a negyed közepén. De vészesen gyűltek a faultok, 2 és fél perccel a vége előtt ötig zárkózott a Sopron, négy játékosunknak volt négy hibája. Időkéréssel...

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67