Úgy tűnik két napot élt Gyurcsány Ferencék utcai ellenállása

György Unyatyinszki 2018-09-20 10:34:00.000000

Lefújta kormányellenes utcai tüntetéssorozatát a Demokratikus Koalíció, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy törölték az eddig gondosan frissített "Ellenállás-tüntetéssorozat" Facebook-eseményüket.

Gyurcsány Ferenc a Sargentini-jelentés elfogadása után jelentette be, hogy mivel a kormányt szerinte a parlamenten keresztül nem lehet leváltani, vagy legalább más belátásra bírni, ezért utcai demonstrációkkal kell kikényszeríteni a változást. Az egykori miniszterelnök vezetésével kedden vonult először a Kossuth tér mellé néhány száz szimpatizánsával, követelve a Sargentini-jelentésben foglalt jogállamiságot sértő állapotok felszámolását, igazságos választási rendszert és ennek folyamányaként új választások kiírását.

A tüntetés szerdán folytatódott, de vélhetően az alacsony érdeklődés miatt a DK inkább lemondta a tüntetéssorozat csütörtöki folytatását.

Fontos megjegyezni, hogy Gyurcsány Ferenc már a keddi tüntetésen mondott beszédében pedzegette, hogy maga sem tudja, hogy meddig tart ki az állampolgárok érdeklődése és motivációja.

FRISSÍTÉS

Budapesten valóban véget értek a tüntetések, de a jövőben vidéki városokban próbál utcai demonstrációkat szervezni a DK – derült ki a párt délelőtti közleményéből. Az első vidéki tüntetést Szegeden tartják.

Gyurcsány minden napra utcai ellenállást hirdetett a Kossuth térre

„Lehet, hogy csak két-három napig, lehet, hogy hetekig bírjuk erővel" - mondta Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke kedd délután a Kossuth tér mellett pár száz tüntető előtt tartott beszédében. A volt miniszterelnök szerint nem lehet tétlenek maradni, azok után, hogy a Sargentini-jelentés elfogadásával kimondták: Magyarországban sérült a jogállamiság.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67