Tavaly decemberben szívszaggató videót osztott meg Hende Csaba, Szombathely parlamenti, fideszes képviselője a Facebook-oldalán. Meglátogatta ugyanis a beteg gyerekeket a Mikulással együtt a szombathelyi Markusovszky Kórházban. Ám mivel a szívfacsaró videót a szavak nehezen adják vissza, így inkább megmutatom azt.
Hende Csaba
A beteg gyermekekkel való törődés mindnyájunk kötelessége. (a videóhoz kérem kapcsolja be a hangot)
A dolog szépséghibája csupán annyi, hogy nem minden beteg gyereket az ambulancián kezelnek, sajnos jó néhányan az infektológiai osztályon vannak. Most is, és voltak jópáran decemberben is. Aki ismeri a kórházi épületek elhelyezkedését azt tudja, hogy a gyermek ambulanciára a kórház udvara felől úgy lehet bemenni, hogy a látogató elsétál az infektológiai ablakai előtt. Hende és a Mikulás tavaly decemberben pont így sétált be, az infektológián fekvő gyerekek orra előtt, ők pedig hiába integettek az ablakokon keresztül, a Mikulás végül hozzájuk csak nem ment be. De még csak szaloncukrot sem küldött be nekik.

A beteg gyerekek szülei ezen aztán jól felrántották magukat és gyűjtést is szereztek az osztálynak. Karácsonyra 24 csomagot állítottak össze, édességgel, játékokkal, szinezővel, kifestővel és mindennel, aminek egy gyógyulásra váró gyerek csak örülhet. De kaptak ajándékot az ápolók is, kekszet, csokit, kávét.

Az ajándékozás híre aztán az egyik szülő által eljutott az OVB-hez, a német tanácsadó vállalathoz is. Ahol minden évben van egy külön keret a jótékonykodásra. Úgy döntöttek, az idei keret egy részét, 1 millió forintot a szombathelyi kórház infektológiai osztályának ajánlják fel.

A hatalmas, jelképes csekket pedig ma át is adta az OVB vezető tanácsadója Wittinger Dénes, aki Wittinger Dáviddal együtt a WIT-WIN vezetője is, Schneider Ferenc, osztályvezető főorvosnak.

Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.