Alighogy betömték az egyik szombathelyi átjárót a pokolba, találtunk egy másikat

Bálint Vágvölgyi 2018-09-19 19:07:00.000000
Megszállás alatt vagyunk?

Két hete írtunk először a szombathelyi "Pokol kapujáról" először. A Kisfaludy utcában, a Savaria Múzeum mögött még tavasszal lyukadt ki az úttest. A kezdetben csak lyukacska méretű kátyú szépen kezdett terebélyesedni, amit a SZOVA munkatársai végül befoltoztak. Sajnos nem tartott sokáig a kátyúzás, megint beszakadt az úttest, ráadásul most a korábbi lyuknál szélesebb és mélyebb hiba keletkezett, egészen mintha a pokol legmélyebb bugyráig nyílt volna meg az aszfalt.

Egészen a pokol bugyráig szakadt be az út a szombathelyi Kisfaludy Sándor utcában

Most a szombathelyi Kisfaludy Sándor utca mutatta meg, hogy miért is nem túl jó dolog a monyákolás. Az Savaria Múzeum háta mögötti útszakasz tavasszal lyukadt ki. A kezdetben csak lyukacska méretű kátyú szépen kezdett terebélyesedni. Ahogy az mostanában a városban lenni szokott, egy kipakolt bólyával "javították meg" a szakemberek az utat.

Nem kellett sokáig kerülgetni a bóját és a lyukat, most vasárnap írtuk meg, hogy betömték a "Pokol kapuját".

Ledugózták a szombathelyi átjárót a pokolba

A múlt héten csütörtökön írtunk róla, hogy a szombathelyi Kisfaludy Sándor utcába, a Savaria Múzeum mögött kilyukadt az út. Az aszfalt már másodszor járt így rövid időn belül. Valószínű az történhetett, hogy az első kilyukadás után túl sokáig hagyták aszfalt nélkül a kimart útrészt, az autók pedig kijárták a tölsét.

Nos, nem tartott sokáig az örömünk. Nem is olyan messze az előző helyszíntől, a tizennégy emeletes melletti kis utcában a következő kaput. Amikor ott jártunk, egy ismerős arc épp előbújt körülnézni.

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67