Huszonnégy ország százhúsz versenyzője Szombathelyen

Bazsi Farkas 2018-09-18 16:01:00.000000
Ez bizony, a 25 ezer euró összdíjazású Swietelsky HUN torna challenge világkupa.

Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnöke a keddi sajtótájékoztatón hangsúlyozta: ez a vk-verseny fontos állomás az októberi katari világbajnokság előtt.


"Legfontosabb célunk, hogy a kvalifikációs világbajnokságon a női és a férfi csapatunk is a 24-be kerüljön" - fűzte hozzá.

Beszélt arról is, hogy az ugrásban augusztus elején Európa-bajnoki címet szerzett szombathelyi Dévai Boglárka lábsérülése miatt nem tud indulni a világkupán, de reményét fejezte ki, hogy sikerül hamar meggyógyulnia, és a vb-ig rendelkezésre álló nagyon rövid idő is elég lesz a felkészüléséhez.

Rácz Gábor vezetőedző hangsúlyozta: Dévai Boglárka nagyon szeret versenyezni, különösen fontos lett volna számára hazai közönség előtt is bemutatni a tudását, de egyelőre az is bizonytalan, hogy a nézők között ott tud-e majd ülni. A fiatal tornász orvosai az edző szavai szerint ugyanis csak ezután döntenek majd arról, hogy a sérült lábujját meg kell-e műteni.

Altorjai Sándor, a szövetség főtitkára kiemelte, hogy a hétvégén több Európa-bajnokot, világbajnokot és olimpiai bajnokot is láthat majd a közönség. Magyarországot tíztagú csapat képviseli, az indulók között ott lesz Böczögő Dorina is, aki a múlt héten bajnoki címet nyert összetettben, a szerenkénti döntőkben pedig felemáskorláton és talajon győzött.

"Azoknak a versenyzőknek, akik az olimpiai kvalifikációt célozzák meg, a következő másfél év óriási menetelés lesz, világkupák, világbajnokság, kvalifikációs versenyek követik egymást" - mondta.

A szövetségi kapitányok a vk után hirdetik ki az október 25. és november 3. között Dohában sorra kerülő világbajnokságra utazó magyar válogatott keretét.

MTI

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67