Már iskolába jár Erdélyi Rolika

ugytudjuk.hu 2018-09-18 08:35:00.000000
Imádják őt a suliban.

Szinte nincsen olyan Vas megyei, aki ne ismerné Erdélyi Rolikát. A kisfiú még csecsemő korában betegedett meg, azóta számos műtéten esett át, ám életvidámságából mit sem veszített. Rolika folyton mosolyog, jókedvű és elképesztő lelkesedéssel mondja a meséket.

A szeptember a nyolcéves kisfiú életében is változást hozott, hiszen neki is iskolába kell járnia. Bár Rolika magán tanuló, így is rendre bejár a suliba, hiszen - mint azt édesanyja a blikk.hu-nak elmondta - számára is új kapukat nyit az életben, hogy végre suliba járhat, és a körülötte lévő gyerkőcökre is jó hatással van a jelenléte. 

Édesanyja azt mesélte, hogy amikor beviszi, gyakran futnak hozzájuk oda a többiek, hogy üdvözöljék Rolikát. 


– Szinte már alig lehet számontartani, hány beavatkozáson, orvosi vizsgálaton ment keresztül. A legutolsó lábműtétje áprilisban volt, amikor rettentően legyengült – tette hozzá Rolika édesanyja, Andrea, aki szerint gyermeke hihetetlen akaraterejének és az őt támogató közösségnek köszönheti, hogy a legkilátástalanabbnak tűnő helyzetben is sikerül meglepnie a szüleit.

Címlap: Jene Sándor Facebook

(Blikk)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67