Társai kínoztak halálra egy rabot a szombathelyi börtönben

ugytudjuk.hu 2018-09-17 13:48:00.000000
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják őket.

A Szombathelyi Törvényszék előkészítő ülést tartott B.Zs és kettő társa különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt indult bűnügyben, írja a birosag.hu.


 
A Vas Megyei Főügyészség vádiratának lényege szerint a 3 vádlott 2017 tavaszától elkezdte csicskáztatni a velük egy zárkában lévő sértettet. 2017. május 2-tól a vádlottak napi rendszerességgel bántalmazták és alázták meg különböző módon a sértettet, így például a takarításhoz használt 5 literes műanyag vödröt az I. r . vádlott megtöltötte vízzel és a sértettet arra kényszerítette, hogy azt állva igya meg, közben test szerte bántalmazták ezután csikket etettek vele. A rendszeres bántalmazások és kínzások 2017. május 11-től még inkább eldurvultak, a vádlottak a sértettet kikötözték, száját lepedőből hasított csíkokkal betömték, felváltva ráálltak, taposták, ugráltak rajta, ököllel ütötték és rugdalták a bordáit, ájulásig fojtogatták. Amikor a sértett összecsuklott, felállították, és elölről kezdték a bántalmazást.

A sértett halálát megelőző 1-2 napban az I. r. vádlott arra kényszerítette a sértettet, hogy megegye a felmosó cipőfűző vastagságú szálait. Az ellenőrzések során a sértettet beküldték a mosdóba, illetve a mosdó elé térdeltették, mert oda az őrök nem láthattak be.

Amikor a sértett a bántalmazások miatt vérzett, a szétnyílt sebet az I. r. vádlott egy öngyújtóval kiégette, a vért feltakarították a sértettel, a véres törölközőt pedig az ablakon kidobták.

2017. május 14-én reggeli ébredéskor a vádlottak észlelték, hogy a sértett a hányásában fekszik a mosdó előtt és hörög. A II. r. vádlott kikiabált a bv őrnek, hogy baj van, és amíg az őr a zárkához ért megbeszélték, hogy nem mondanak egymásra semmit, azt fogják előadni, hogy valaki más bántalmazta a sértettet. A nappalos szolgálatot ellátó ápoló a zárkába érve megkezdte a sértett sikertelen újra élesztését.


 
A sértett a vádlottak által térben és időben elhúzódó, az emberi méltóságot mélyen megalázó durva bántalmazások következtében rendkívül sok sérülést szenvedett el,

sérüléseit a vádirat 3 oldalon keresztül sorolja.

A sérülések nagy részét – a 2017. május 14-én elhunyt – sértett a halálát megelőző 12-24 órán belül szenvedte el, ezen belül a halált eredményező sérüléseket, továbbá a  durva, életveszélyes sérüléseket is.  
A halált eredményező sérülések elszenvedését követően a néhai sértett életének megmentésére lehetőség nem volt, halálát az idejekorán érkező szakszerű, célszerű orvosi ellátás sem háríthatta volna el.
 


A Vas Megyei Főügyészség az I. és II. r, vádlottakat folytatólagosan, társtetteskén elkövetett kényszerítés bűntettével, társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntettével, és társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével, a III. r. vádlottat társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntettével, és társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja.


 
Az előkészítő ülésen egyik vádlott sem ismerte be a a bűnösségét, ezért a bíróság tárgyalást tart az ügyben.


 
Az előkészítő ülésen a bíróság döntött a bizonyítási indítványokról, továbbá elrendelte a III. r. vádlott letartóztatását, tekintettel arra, hogy a jelenlegi szabadságvesztését 2018. szeptember 20-án tölti ki.

Címlapképünk illusztráció, forrása: pixabay.com

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67