Trokán Péter feleségével és annak volt férjével él együtt

Bazsi Farkas 2018-09-17 06:58:00.000000
Interjúban mesélt kapcsolatairól a szombathelyi színház színésze.

Október elsején indul a Viasat 3 új napi sorozata a 200 első randi. A szombathelyi Weöres Sándor Színház színésze Torkán Péter játssza benne a főszerepet. A sorozat alapfelállása pedig az, hogy Torkán és felesége, akit Pápai Erika alakít, az ő lányával, a közös lányukkal és a volt férjjel élnek együtt. Őt Szerednyey Béla formázza majd a képernyőn. Trokánnal a Bors készített egy interjút

Élvezem ezt a „tornát” a családom tagjaival, hogy kit hogyan kell kezelni. A feleségemet a legnehezebb természetesen. Néha kicsit elszalad vele a ló, de ezt is imádni kell benne - kezdett mesélni Trokán a sorozatbeli énjéről.

Majd a színész arról is mesélt, hogy ő például soha nem volt férj, az életben.

Soha nem voltam. Papadimitriu Athinával egyik napról a másikra összeköltöztünk, tizenhat évig éltünk együtt, de nem házasodtunk össze.


A Bors azt a kérdést is feltette Trokánnak, hogy nagy csajozó volt-e?

Nem! De úgy hozta a sors, ha egy kiment az ajtón, a másik jött be az ablakon. A jóisten ajándéka, hogy nem volt üresjárat. Nem volt időm szomorkodni, de sosem mentem, mint egy vadászkutya, én fiatalon is öreg bika módjára gondolkodtam. Kapcsolatban hűséges voltam, nem szerettem félrelépegetni. Kevés rövid vagy egyéjszakás kapcsolatom volt.

Ma is rendkívül sármos.

Jó génjeim vannak, és világéletemben sportoltam. Fiatalon kosárlabdáztam, aztán elkezdtem úszni. Ha tehetem, minden reggel az uszodában kezdek.

Fotó: wssz.hu

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67