Kiderültek a hátborzongató részletek: hangtompítós távcsöves puskával lőtt áldozatára a kámi lövöldöző

BZ 2018-09-13 15:52:00.000000
Már tudjuk, mi történt, amikor az áldozat kiszállt a kocsijából.

Néhány napja adtunk hírt róla, hogy valaki Kám mellett rálőtt egy vállalkozóra. A férfit még aznap elkapta a rendőrség és a TEK, ma elrendelték letartóztatását.

A férfi még 2017. decemberében vásárolt egy hangtompítós kispuskát az egyik online piactéren, melyhez az eladótól kapott 9 db lőszert is. Később a gyanúsított távcsövet is vett a fegyverhez.

A férfi 2018. szeptember 9-n felhívta a sértettet azzal, hogy agancsot adna el számára, ekkor álnéven mutatkozott be neki. Telefonon talákozót beszéltek meg másnapra.

Amikor a gyanúsított megérkezett a megbeszélt helyre, észlelte, hogy ott áll egy idegen autó, emiatt az erdőben keresett egy másik helyet, és a sértettet telefonon oda irányította. A gyanúsított kezében a puskával egy bokor mögé rejtőzött, és amikor a sértett kiszállt az autójából, rögtön rálőtt.

Az első lövés is eltalálta a sértettet, azonban a gyanúsított még kétszer lőtt a menekülő férfira, majd négyszer az autóra is, amelyben annak felesége tartózkodott.

A férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A rendőrség a TEK segítségével még aznap késő este elfogta és őrizetbe vette a gyilkossági kísérlettel megalapozottan gyanúsítható férfit.

A gyanúsított letartóztatását a Vas Megyei Főügyészség azért indítványozta, mert álláspontja szerint vele szemben a kényszerintézkedés célja enyhébb kényszerintézkedéssel nem érhető el, és a letartóztatás általános feltételein túl annak különös és speciális feltételei is fennállnak. A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsított letartóztatását 1 hónap időtartamra elrendelte.

Címlapkép: 112Press.hu

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67