Görögországban folytatja a szombathelyi nevelésű focista

Bálint Vágvölgyi 2018-09-13 14:59:00.000000
Az Atromitosz FC játékosa lett.

A Rangadó.hu információi szerint megvan Ugrai Roland új csapata: az ötszörös magyar válogatott támadó - aki 2009 és 2014 majd 2015 és 2016 között volt a Hali játékosa -  a görög élvonalban szereplő Atromitosz FC játékosa lett. Az átigazolást egyelőre nem erősítették meg hivatalosan a felek.

Ugrai a szezont a DVTK-ban kezdte, de Busai Attila mellett vele is közös megegyezéssel bontott szerződést a klub, miután mindkét játékost a  tartalékcsapatba száműzte a szakmai stáb a DVSC elleni harmadik fordulós vereséget követően.

Az Atromitosz FC a görög bajnokságot két meccsen szerzett négy ponttal kezdte, ezzel az élmezőnyhöz tartozik, jelenleg az ötödik. A tavalyi szezonban a negyedik lett a klub, így indulhatott az Európa Ligában, ahol a fehérorosz Breszt ellen esett ki.

A keretben ott van a szintén magyar válogatott Megyeri Balázs, így Ugrainak lesz ismerőse. Érdekesség, hogy a csapat Wikipedia-oldalán már ott szerepel Ugrai neve, szóval tényleg csak a hivatalos bejelentés van hátra. A Rangadó elérte Ugrait, aki azonban egyelőre nem szeretné kommentálni a hírt.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67